ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Innentől már csak durvulás van?

Agymosott fideszesek, majd ha jön Buktátor vezéretek, azt hiszitek, akkor kolbászból lesz a kerítés? - körülbelül ez a sablon.
Létrehozva: 2010. február 9., 09:22 | Utoljára frissítve: 2010. február 9., 09:23
nyomtat küld

Nem vagyok naiv, egy percig se gondoltam, hogy ez a kampány jobb lesz, mint a többi, sőt, de a pofátlanságtól mindig ideges leszek. Tehát amikor a magát a demokrácia egyetlen letéteményesének kijelentő baloldal köpi le a szólás szabadságát, és még büszke is a tettére, akkor tényleg őszinte és tényleg demokratikus felháborodásból kifolyólag küldöm el az elkövetőket oda, ahova.

Itt van nekünk ez a Societas elnevezésű ifjú szocialista szervezet. Azt találták ki, hogy fórumozó versenyt hirdetnek a tagságnak, mert szerintük az internetet a jobb, de még inkább a széljobb uralja, ezért éppen itt az ideje, hogy a baloldal is beszálljon a játszmába.

A vetélkedő meglehetősen egyszerű: a versenyzők szétszélednek a honi internetrészen, és ahol politikai témájú fórumokat találnak, jól megszórják a központilag kialakított MSZP-s véleménnyel. A "vitákról" aztán "fényképet" készítenek, beküldik a központba, ahol pontozzák a teljesítményt, s aki a legügyesebben hintette online a baloldali igét, az jutalomüdülésen vehet részt.

És akkor erre mondja Patek Gábor, a Societas kampányfőnöke: a jobboldalt meglepte, hogy a baloldal is szervezkedik a neten, azért a hangos sajtóhiszti.

No, akkor hisztimentesen vegyük végig, miért is gusztustalan, amit az ifjú szocialisták művelni készülnek, vagy már művelnek is. Ugye, itt, a XXI. századi újságírásnak nevezett teljes interaktivitásban elfogadtuk, hogy egy cikk élete nem ér véget az elolvasásakor, hanem inkább akkor kezdődik. Mert jön a felhasználó, hagyományos módon magáévá teszi a tartalmat, aztán továbbküldi, megosztja, pontozza, és leginkább hozzászól a cikkhez, egyetért, vitatkozik, de mindenképpen elmondja a véleményét mindarról, amit a média felkínált neki.

Így kerek a történet.

A fórum pedig még lazább, kötetlenebb és "hangosabb", az aztán tényleg olyan, mint a piac, csak az anonimitás miatt sokkal kegyetlenebb és harcosabb.

Ebbe az egyébként meglehetősen jól üzemelő média-felhasználó, felhasználó-felhasználó rendszerbe tolakodnak most bele a Societas vélemény kommandósai, hogy szétzúzzák a spontán vitákat és párbeszédeket. Látunk ilyet mi is a Heti Válasz internetes oldalán, pontosan tudjuk, hogy működik a móka. Mondjuk, valamelyik MSZP-politikus gazdasági gazságait leleplező cikk fórumába érkezik a netaktivista, és anélkül, hogy a cikket elolvasná, s az abban foglaltakkal érdemben foglalkozna, már pötyögi is befelé a szokásosat: Agymosott fideszesek, majd ha jön Buktátor vezéretek, azt hiszitek, akkor kolbászból lesz a kerítés?

És kész, a normális vita megdöglött. Innentől már csak anyázás van, keménykedés, durvulás, és még véletlenül se téma a téma, vagyis az eredeti cikk. Egyébként is könnyen félre tud szaladni az online szópárbaj, de ha száz felturbózott baloldali ifjú robban rá a legfontosabb fórumfelületekre napi rendszerességgel, akkor villámgyorsan tömény gyűlöletfolyammá sorvad majd valamennyi vitatér. Ahova jó szándékú, a világ dolgait valóban megbeszélni akaró netpolgár még véletlenül se teszi be a lábát.

Egyébként a Jobbik is fokozott online aktivitásra buzdítja híveit. Jó szórakozást, moderátorok!

(Dévényi István, hetivalasz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések