ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ne sírj előre, nyugati tőke!

Alapvetően két teória kering a várhatóan májusban felálló, Fidesz-vezette kormányzással kapcsolatosan a gazdasági szereplők körében. Az egyik, hogy a kormányváltás nem érdekli a finanszírozókat és a befektetőket, ők csak a gazdasági folyamatok alakulását nézik. A másik, amelyet főként a budapesti brókercégek és nyugat-európai hitelminősítők terjesztenek, hogy a leendő fideszes kabinet tőke-, magántulajdon-, kapitalizmus- és külföldellenes lesz, következésképpen meggyengül a forint, esik a tőzsdeindex, és lőttek az itteni spekulációknak.
Létrehozva: 2010. február 16., 08:33
nyomtat küld

Nézzük, hogyan állunk!
A felmérések alapján az idén májusban megalakuló új kormányt a Fidesz adja majd. Nem lebecsülendő a baloldal, illetve a liberális háttérország ereje sem, ám jelenleg akkora a legnagyobb ellenzéki párt előnye, hogy aligha hozható be. Mi is az érdeke a befektetői-finanszírozói körnek? Leg­inkább az, hogy Magyarország kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson, és "csengesse" vissza a hiteleit, csökkentse az államadósságát.

Evidencia tehát, hogy azok a finanszírozók, akik alaposan ismerik a magyar valóságot, örülni fognak, hogy végre valószínűleg olyan kormány alakul, amely nagy társadalmi támogatottságot élvez, és a nehéz dolgokat is keresztül tudja vinni. A budapesti folklór első teóriája tehát az, hogy a legtöbb finanszírozó csak a gazdaság számait és a folyamatokat figyeli. Például az Egyesült Államokból nézve csekély változás, hogy Magyarországon új kormány alakul. Remélni lehet, hogy a finanszírozóknak lesz néhány évnyi türelmük kivárni, amíg Magyarországon a folyamatok jobbra fordulnak. Mindez jelentősen függ a Nemzetközi Valutaalaptól, hiszen ha meg lehet győzni az IMF-et, akkor erre más finanszírozók is figyelni fognak. Jobb gazdaságot kell felépíteni, és erről meg kell győzni a befektetőket. Fontos témakör lesz az euró meghonosítása. Egy jó gazdaságpolitika elkezdése után öt-hat évvel bevezethető az euró Magyarországon. Vagyis ha nyáron az új kormány nekilát egy jó gazdaságpolitika megvalósításának, akkor 2015-ben vagy 2016-ban lehet realitása a közös európai fizetőeszköz hazai bevezetésének. Eközben, ez a másik, meglehetősen rosszul hangzó felvetés, hogy a pesti brókercégek és nyugat-európai hitelminősítők azt terjesztik: kockázatos lesz a Fidesz vezette kabinet működése.

Miért mérges előre a piac? Alapvetően két okból. A globális tőke profitérdekelt szereplői kapásból rosszul vannak egy magát nemzetinek tartó kormánytól. Hiszen annak nem érdeke az állami vagyon kiárusítása, illetőleg a felszabdalt cégek tőzsdére vitele. Lásd a polgári kormány időszakát: 1998 és 2002 között jóformán leállt a privatizáció, a spekulánsok hada másutt kereshette a boldogulást. A bennfentes kör alig bírta kivárni a szóban forgó négy esztendőt... Aztán 2002-től ismét visszajött a baloldal, és a megmaradt magyar vagyont piacra dobta a "ballib" elit. Méghozzá úgy, hogy a hinterlandhoz tartozók marakodhattak a koncon, számos területen pedig monopolhelyzet állt elő, ami bizony ellentétes a piacgazdasággal. Egyszóval a brókercégek, hitelminősítők előre kongatják a vészharangot - sokszor szentimentális okokból is.

A következő időszakban olvashatunk elemzéseket "országkockázati" témakörökben a Moody's, Standard and Poors és Fitch Ratings nevű cégektől, amelyek nem lesznek hízelgők - a Fideszre nézve. Holott még le sem zajlottak az országgyűlési választások, fel sem állt az új kormány. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemrég Svájcban és Németországban járt, ahol tekintélyes üzleti köröknek tartott tájékoztatót arról, mire számíthatnak. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint a megbízhatatlan és kiszámíthatatlan kormányzati döntések korszaka lejárt. Ha vannak terveik Közép-Európában, akkor Magyarországot a komoly, esélyes országok közé sorolják. "Meg fogják látni, hogy hamarabb, mint bárki gondolná, jelentősen meg fog változni Magyarországon az üzleti és társadalmi hangulat is, és Magyarország a siker felé indul majd el" - hangsúlyozta Orbán.

Nézzük, mit hagy hátra a külföldi tőke kedvence, a baloldal! Kis híján államcsődbe juttatott országot, nemzetközi gigahitelt, duzzadó államadósságot, két számjegyű munkanélküliséget, padlóra küldött gazdasági ágazatokat, szétvert és működésképtelen közigazgatást. Az ország kétharmadán ma a reménytelenség, a kilátástalanság az úr, egyharmadán - Budapest és vonzáskörzete - pedig a feneketlen korrupció. Mitől tartanak a bennünket finanszírozók?!

Ne sírj előre, nyugati tőke!
Bár annyi bizonyos, a következő kormányt már nem úgy fogják majd hívni, hogy Nemzetközi Valutaalap.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések