Bajnai kormányzása: a teljes elsötétítés

Létrehozva: 2010. február 22., 09:23	nyomtat	küld

"Európa legsikeresebb válságkezelő kormánya a miénk, ezért érthető, hogy országunk devizahitelesei a mi egészségünkre ürítik poharaikat. És a térségben - akármit is jelentsen ez a szó- nálunk történt először ilyen." Na igen: Bajnai beszédeinél sokkal izgalmasabb az, hogy mit tett kormányon, valamint, hogy mi történhetett meg közel egyéves országlása alatt. Kezdjük mindjárt a sokszor megénekelt beiktatással. Miután Gy. Ferenc pártunk és kormányuk feje és agya lelépett, szabályos castingot rendeztek a szocik, amelyhez jó szokásához híven, azaz önként és zsarolva csatlakozott a a Szadesz is. Ugyan a válogatáson nem indult sem Roberto Benigni, sem Jack Black, sem Zach Galifianakis, az ország mégis jót röhögött. Igaz kínjában, mert tudta, hogy fájni fog, ha lesz olyan bohóc, aki előre hozott választások nélkül áll neki berezelt Ferencünk piszkát takarítani.

És láss csodát: B. Gordon ezzel a jelszóval látott munkához , a később összetákolt büdzséhez pedig azt a mottót használta, hogy "ez nem a szív, hanem az ész költségvetése lesz". Álljunk is itt meg egy pillanatra. Ezek az apró mondatok mutatják meg ugyanis, hogy Bajnai kormányzása nem más, mint a magyar baloldal legnagyobb összecsapása saját magával, ami nagyon úgy néz ki, hogy elhozza a legtöbb áldozattal járó baráti tüzet. Az idézeteket ugyanis Gordon nem a népnek, pláne nem a nemzetnek címezte, hanem a baloldalnak. Azt jelentik: elvtársak most, még egyszer mondom, most nincs ingyen ebéd, de majd ha kitör a közjó. Ezért hiábavaló próbálkozás azt állítani, hogy a válságkezelés bokrosi, gyurcsányi, és persze Bajnai-féle módja nem baloldali. Dehogynem az. Ezért nem meglepő, hanem szükségszerű, hogy Döbrögink elénekelje az őt megválasztó MSZP-kongresszussal az Internacionálét. Milliomosként lett ugyan falkatag, de hát a közjóért bármit elvtársak, bármit.

Ez a bármi pedig a kormányzás volt. Időhúzás, amiért 11-est szoktak ítélni, amit ugye nem szeretnek a kapusok. Kéz kezet mosott, csókolt és nyalt, vagyis véd- és dacszövetségbe forrtak a magyar baloldal reformerei, a szemcsippentő munkacsoport örökös tagjai és a megélhetési rettegők. Kompromisszumuk alapja egy olyan szedett-vedett költségvetés lett, amibe még a pénzügyminiszter bivalybőr-táskája is belepirult. Itt jön képbe a második világháború bombázásaiból, valamint Ceausescu és Fidel Castro takarékossági intézkedéseiből megismert teljes elsötétítés. A utolsó kapcsolja le maga után a villanyt - jutott eszébe többeknek a büdzsé számait vizsgálva: mit tagadjuk, beugrott a kép nekünk is. Ebben pedig egyetértett minden balos irányzat.

A sötétben bujkáló reformerek szeretik, mert olcsó. És ami olcsó, az az ő anyagelvű gondolkodásuk szerint ésszerű is. Ilyen látási-és fényviszonyok között, ebben a szükségállapotban be lehet jelenteni az ingatlanadót, a vagyonadót, neki lehet esni a nyugdíjaknak, lehet nyesegetni a gyest és a gyedet, össze lehet tákolni egy zavaros polgári törvénykövet, majd a végén kihirdetni egy önkorlátozó rendeletet, hogy még csak úgy tenni se kelljen, mintha kormányoznának. Ha pedig ennek is vége, el lehet menni. Mondjuk bankárnak. A szemcsippentő munkacsoport tagjai is ütemesen ütik össze szegfű-piros tenyerüket válság idején. Kedvenc hobbijuknak, az osztogatásnak ugyan nem tudnak hódolni, de megoldják. A közjóléti rendszerváltásért szorgoskodva azért elgügyögtek a krízisalappal, Bajnai pedig szíves-örömest hizlalta a pr-perselyt, akár a Magyar Energia Hivatal lefölözött túlfizetéseiből is. Egyébként pedig 0-24-es műszakban oldozzák fel saját magukat, kezeiket széttárják, majd közlik, hogy teszik, amit tenni kell. Ha közben esetleg csurran-cseppen valami, akkor jön a jól bevált koreográfia a TSZ-avatókról, a gyárlátogatásokról, és elő lehet kapni a vizit a Ságvári Endréről elnevezett általános iskolában. Itt pedig lehet hangoztatni, hogy ez a harc lesz a végső, és az átadott épület/felavatott üzem az élő példa rá, hogy mi állunk nyerésre. Könnyű a dolga a Rettegdének is: kell a sötét, mert meglátnak minket a fasiszták, és nem fognak nekünk kegyelmezni. Ezért úgy hiszik, hogy aki a villanykapcsoló környékén matat, mert unja már, hogy nem lát tisztán, és megpróbál rávilágítani a valóságra, az náci, irredenta, huligán és fideszes.

Közben meg az történik, ami néhány hónapja Brazíliában. Néhány hónapja a Dél-Amerikai mamutországban volt egy hatalmas áramszünet, úgyhogy teljes sötétség telepedett az államra. Úgyhogy eljött a tolvajok, zsiványok, csirkefogók, gazemberek ideje: el lehet képzelni, hogy ami ott volt, az minden volt, csak nem közbiztonság. Ismerős? Van persze megoldás is erre a helyzetre. Vujity Tvrtko mondta, hogy haditudósító korában megtanulta, hogy úgy kell teljes elsötétítés idején közlekedni autóval, hogy hat másodpercenként kapcsoljuk fel egy másodpercre a lámpát. Hogy felmérjük a terepet.

Mivel nálunk több ilyen villantás történt már, (sűrűbben is, mint hat másodperc) kiderült, hogy semmi szükség a baloldal mondvacsinált teljes elsötétítésére. Mert alkottak-e valami nagyot ebben a sötétben? Tisztességtelenségben megtokásodott brigádvezetők Gyurcsány után pajzsra emeltek egy másik simlis milliomost, ezt alkották. Ezen kívül semmi jót. De tényleg semmit. Elkúrták a katarzist és megállt az idő, úgyhogy megint népbetegség lett a cinizmus és a közöny.

Ezért egyszerűen csak kapcsoljuk fel a lámpát. És akkor talán látni is fogunk, nem csak nézni.