ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Cserebere gyerekek

Mindig akad egy-két lányos fiú és fiú­sabb lány az óvodában, soha nem is volt és persze ma sincs ezzel semmi probléma. De az, hogy komplett módon helyet cseréljenek a fiúk és a lányok, illetve, hogy maguk az óvónők ösztönözzék a helycserére a gyerekeket, az botrány.
Létrehozva: 2010. március 11., 09:41 | Utoljára frissítve: 2010. március 11., 09:42
nyomtat küld

Márpedig erre ad utasítást az új, központilag meghatározott nevelési program. Azt remélve, hogy a helycsere majd eltünteti a nemek közötti különbséget a gyerekek tudatában. Igaz, senki sem mérte fel, hogy mi lesz a következménye annak, ha az óvodás fiúk a babakonyhába kéredzkednek, a lányok pedig kimennek az udvarra rögbizni, de felmérések és tanulmányok nélkül is a liberális oktatási filozófia gerincébe tudott kerülni a koncepció. Mint oly sok minden egyébként...

Úgy tudni, hogy a feminista világmozgalomtól származik az ötlet, amely szerint nem szabad hangsúlyozni a gyerekek nemi identitását az óvodai nevelésben. Nyilván az otthoniban sem. A kékharisnyák húsz-hu­szonöt évvel ezelőtti pekingi­ kongresszusán hangzott el először a felhívás, amely egyébként kellően­ aberrált volt ahhoz, hogy a liberalizmus mint ideológiai irányzat szinte pillanatok alatt a magáévá tegye. Azonnal látni, hogy az ötlet nemcsak a család intézménye, ezen keresztül pedig a nemzetek és az önálló kultúrák léte ellen indít támadást, de van benne valamiféle bosszantó ateista gőg is. Mert mi lesz így azzal a bioló­giai küldetéssel, amelyet az Istentől kapott az ember társadalmi és szellemi küldetése mellett? És vajon hová vezet majd a természet törvényeinek egyre arrogánsabb és magabiztosabb felülírása, a teremtő akaratával való állandó szembeszegülés.

A történet külön bája, hogy a nevelési program társadalmi vitára bocsátott tervezetében nem volt benne a "nemi identitás hangsúlyozásának kerüléséről" szóló passzus. Azt már csak az amúgy is kurtára szabott és látszólagos egyeztetés után tették bele. Akárcsak azt bekezdést, amely szerint kitüntető figyelmet kell fordítani a nevelő munkában a migráns szülők gyerekeire és a migráns óvodások etnikai, nemzeti identitásának megőrzésére.

Ezek szerint tömeges migrációra számíthatunk... No de honnan?! És mi várható, amikor a program mindeközben egy árva szót sem pazarol a magyar gyerekek hazafias nevelésére, identitásuk megerősítésére...

(Sinkovics Ferenc, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések