Mikor kérnek bocsánatot a Lop Stop tábláért?

Létrehozva: 2010. március 12., 09:22	nyomtat	küld

Ám célszerű picit továbbvinni a gondolatot, hiszen - főleg Magyarországon - szinte minduntalan olyan sarcokba ütközünk, amelyek formálisan nem kivetett adónemek, csak éppen feleslegesen és közjóban mérhető haszon nélkül apasztják befizetett adóinkat. Vagyis, noha nem így nevezik, mégis "adók".

A legsúlyosabb ilyen jellegű "adó" a korrupció, amikor keservesen befizetett adóforintjaink ellenőrizetlenül és teljesítményben kifejezhető ellenszolgáltatás nélkül jutnak privát zsebekbe. A BKV és néhány fővárosi kerület panamái itt valóban csak a jéghegy csúcsát jelzik, mégis jól mutatják, hová is tűnnek el adóforintjaink. Főleg, ha a korrupciós masiniszták például a bevallottan értéktelen tanulmányokra kifizetett tízmilliókkal politikai klientúrájukat finanszírozzák.

Ebben az országban soha ennyire nem volt még időszerű a híres-hírhedett Lop Stop felirat. Különösen annak fényében, hogy kiderült: éppen azok okozták és okozzák korrupciós ügyleteikkel a legnagyobb adóterhet nekünk, akik 2002-ben fennen lengették a Lop Stop táblát. (Apropó: hallotta valaki eddig, hogy bocsánatot kértek volna az adófizetőktől ezért a feliratért?)

Ugyancsak adó a túlburjánzó bürokrácia, minden egyes felesleges hivatal irodástul, számítógépestül, titkárnőstül. Minden forint, ami teljesítmény nélkül landol valamely állami, önkormányzati vagy hozzájuk kapcsolódó hivatalban dolgozónál, feleslegesen apasztja befizetett adóinkat. Amikor bukott miniszterek alibiállásban közpénzből utazgatnak, akkor a felesleges bürokrácia terheit még a politikai klientúra fenntartásának költségei is tetézik.

Magyarországon jellemzően szinte minden egyes állami feladatra legalább négy szervezet mozdul egyszerre: egy kormányzati hivatal, egy területi hatókörrel megbízott ügynökség, egy félállami-félbanki (kifizető) intézmény és egy félig állami, félig civil, társadalminak mondott szervezet. Az egészben az a legszebb, amikor ezek a szereplők - a mitikus konszenzus jegyében - egymással is egyeztetnek. Mi pedig a túlburjánzó bürokrácia esetében kétszer is adózunk: egyrészt adóforintjainkból fizetjük a hivatalnokokat, másrészt tetemes pénzbe és időbe kerül a nélkülözhető hivatalok által ránk rótt felesleges és temérdek papírmunka, a bevallások és beadványok tömkelege.

Végül komoly adóterhet jelentenek a gazdaságunkat ellepő piaci oligopóliumok is. Ott, ahol csak néhány termelő vagy szolgáltató uralja a piacot, sohasem lesz szabad a verseny, és a verseny sohasem érezteti jótékony hatásait az árak csökkenésében vagy a minőség javulásában. Ellenkezőleg: amikor a piacot uraló néhány óriás nyíltan vagy titokban megegyezik egymással az állami közbeszerzések során kiírt munkákra, akkor mindannyiunk adóforintjainak terhére felfelé srófolják az árakat, vagy lezüllesztik a termékek és szolgáltatások minőségét. Az autópályák körüli kartellek miatt drágán épülnek a sztrádák, magasak az autópálya-használati tarifák, hatalmasak az éves költségvetés terhére kifizetett koncessziós és készenléti díjak.

Gyakran kérdezik, elviekben egyet értve az adómérséklés szükségességével, hogy hol van az adócsökkentés forrása. Sőt, hevesebb vérmérsékletűek nem is kérdeznek, egyszerűen szemfényvesztő sarlatánnak bélyegzik azt, aki ma az adók csökkentését ígéri. Ám ha ezeket a nem nevesített, de ténylegesen óriási terhet jelentő "adókat" számba vesszük, akkor rögtön megvan a forrása a sokat emlegetett adócsökkentésnek: a korrupció, a bürokrácia és a versenytorzító oligopóliumok felszámolása.

Aki leteríti ezt a háromfejű sárkányt, annak egyszerre mozgástere nyílik az adók csökkentésére. Aki csökkenti az adókat, az egyben visszaadja az emberek elmúlt nyolc évben elrabolt szabadságát. Aki pedig visszaadja az emberek szabadságát, az növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot is.