ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Gyurcsány, a divatdiktátor

Sikerül-e felvernie saját árfolyamát? Aranylemezt tud-e csinálni az ezredforduló leghíresebb, leghírhedtebb beszédéből annak kulcsszereplője?
Létrehozva: 2010. március 18., 09:34
nyomtat küld

A politika iránt közömbös diákok is fejből tudják idézni Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének ízes kifejezéseit. Legjellegzetesebb fordulatai már másnap pólókon jelentek meg. Gyurcsány a maga keresetlen szókimondásával, mellyel porig alázta képviselőtársait és a választókat is, bevonult a honi történelem halhatatlanjai közé.

Igaz, nemcsak ő bukott bele ebbe, hanem kormánya és pártjai is, kiírva a szocialistákat, sőt az egész baloldalt is a versenyképes erők listájáról. Nemcsak politikai válságot generált, hanem erkölcsi tabukat is döntött és társadalmi feszültséget is teremtett. Kormánya már a gazdasági világválság előtt ökonómiai krízisbe vezette az országot. Valóban olyat tudott, amit más nem - és erre még büszke is.

Hírek szerint ugyanis az őszödi beszéd anyagát megjelenteti annak szónoka, a szocialisták hivatalos kampányát saját megfontolásai szerint könyörtelenül felrúgó bukott miniszterelnök. Csak találgatni lehet, miért is döntött mindenféle bejelentés nélkül a visszatérés mellett az eltávolítása után egyébként önkéntesen háttérbe vonult szocialista ikon. Ám hogy itt van, érdemes számolni vele - ha talán túldimenzionálni sem kell görcsös erőfeszítését arra, hogy látva lássák.

Mindenesetre most bátor politikai marketing megoldásra szánta rá magát - hogy saját ötletből vagy PR-osok tanácsára, nem tudni. De azt tudni lehet, hogy az őszödi beszéd "ráégett" a miniszterelnökre. S a politikai "spindoktorok" ilyenkor azt szokták tanácsolni, hogy nem szabad belenyugodni a vereségbe, hanem a saját témát tovább kell vinni, akár erőltetve is - hisz végül az könyvelheti el magát győztesnek, aki kitartóbban védelmezte saját álláspontját a közönség előtt.

Gyurcsány tehát trendet szeretne fordítani azzal az ötlettel, hogy pénzért kezdi árusítani az inkriminált beszéd CD-formátumban kiadott változatát. Ezzel megpróbálja áthangszerelni azt, amit eddig szégyellnie kellett: keresett, piacképes termékké tenni a szerinte puccsszerűen kiszivárogtatott beszédet, s ezzel elvenni az eset politikai élét így utólag is.

A Gyurcsányt minden hibája ellenére tisztelő - általában a kádárista nosztalgiákon tengődő - rajongói kör azonban ennél többet szeretne. Arra vágynak, hogy hősüket visszahelyezhessék a szocialista házioltárra. A kapitalista nagyvállalkozóvá vált "Fletó" most ennek az igénynek próbál elébe menni, amikor áruvá transzformálja saját hibáját, s ezzel megmutatja, hogy az üzleti életben minden helyzetben jöhet fordulat, és ezért állandóan résen kell lenni, hogy az új helyzetre adekvát módon reagáljon a cég.

Márpedig most nyilvánvalóan új helyzet készülődik. Ha nem jön közbe valami váratlan fordulat, Gyurcsány pártja történelmi léptékű vereséget készül elszenvedni, miközben szövetségese, az SZDSZ már kivérzett. A verség után bűnbakkeresés jön, kicsinyes belső bosszúállás. Ezért jobb megküzdeni a közegellenállással még az ügyek rosszabbra fordulása előtt, amikor mindenkinek más dolga van, mint Gyurcsány ellen hadat viselni. Ellenfél nélkül viszont a jó politikus nem is tud helyesen lépni.

A szocialista mogulok közül csak Szili Katalin emelte fel - ő is kicsit gyámoltalanul - szavát az ex-kormányfő stílustalan visszatérése kapcsán. Gyurcsány és Szili szabályos médiapárbajt vívott a szocialista kampány kellős közepén, végképp szerteszét feszítve a párt önként vállalt diszkurzív korlátait. Őket tehát már nem a választás végeredménye érdekli - ami pedig közvetlenül is meghatározza nemcsak párttársaik jövőjét, de a polgárok életviszonyait és a gazdaság lehetőségeit -, hanem az elitek harca és a párt távolabb eső berkeiben jelentkező talpaslázadás, ami új erőket lökhet magasba, vagy régi erőket rángathat le a mélybe.

A döntő ütközet előtti feszült várakozás, előkészítő csatározások ideje ez. Ezekben a helyzetekben Gyurcsány újra élvezi a játék izgalmát, újra ízleli a kockáztatás vérpezsdítő ízeit. Ám kérdés, hogy valaha is képes lesz-e a party-képes politikai aktorok táborába visszatalálni.

(Horkay Hörcher Ferenc, hetivalasz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések