A lenyúlás anatómiája

Létrehozva: 2010. március 25., 09:14	nyomtat	küld

A tolvajnak és a gyilkosnak, ha rajtakapják, távoznia kell a közösségből, s egy időre biztonságosan el kell zárni, hogy kárt ne okozhasson. A politikusnak, ha hazugságon kapják, távoznia kell a politika színpadáról, hogy megvonhassák tőle a politikai hatalom gyakorlásához szükséges mentelmi és egyéb jogait, és egyszerű közemberként állhasson a társadalom ítélőszéke elé. S itt majd eldől, hogy csupán olyan erkölcsi kár érte a társadalmat a hazugsággal, amely miatt az adott politikust egy bizonyos időre csak a közéletből kell kizárni, vagy olyan súlyos, egyéb kárt is okozott ezzel, amelyért éppúgy büntetőjogi felelősséggel tartozik, mint bármely köztörvényes. Nem utolsósorban nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is ösztönözni kell a polgárokat az új érték teremtésére. Vagy­is olyan adórendszert kell működtetni, amely annál nagyobb hasznot engedélyez, minél nagyobb értékkel gazdagítja a polgár a társadalmat, s ha a közember a saját pénzéből társadalmi feladatokat finanszíroz, akkor azt büszkén leírhassa az adójából. Aki viszont adót csal, az nem egy embert lop meg, hanem mindenkit, tehát büntetése is súlyosabb, mintha ugyanakkora összeget a szomszédjától emelte volna el.

Azért bátorkodtam e viszonylag egyszerű alapigazságokra emlékeztetni az olvasót, mert Magyarországon ebből semmi sem működik. Nemcsak félig-meddig akadozik a gépezet, hanem egyáltalán nem megy. Az országban ma ezrével élnek nyugodtan olyan emberek, akik milliókat loptak el embertársaiktól azzal, hogy nem fizették ki a tisztességesen elvégzett munka ellenérté­két. Olyannyira nyugodtan, hogy ezt a lopást vállalkozásként űzik, és eleve beszámolják az általuk létrehozott új érték árába. Ezt hívják nálunk árversenynek. Minél többet tud lopni valaki a másiktól, annál olcsóbban kínálja a végterméket. Lelkiismeret-furdalása senkinek nincs, hiszen ha a miniszterelnököt hazugságon kapták, és nem mondott le, akkor nekünk miért ne szabadna svindliznünk... Elvégre mindenki egyenlő, nem? Ráadásul az adórendszer is erre kényszerít, méghozzá nem is burkoltan. Az állam nem fizet határidőre, viszont tőlem határidőre követeli annak az áfáját, amit nem fizetett ki. Tehát nekem kölcsönt kell felvennem azért, hogy befizessem az államnak az adót az után az összeg után, amelyet az állam nem utalt ki nekem. Ügyes!

De az állam itt nem áll meg. A döntéshozatali posztokra ugyanúgy a párttagokból választja a szakembereket, mint a Kádár-rendszerben. A piac­gazdaság viszont csak úgy működik, ha szakemberekből válogatjuk a párttagokat. A hozzá nem értő, de a főnökséghez hű pártkatonák ugyanis éppúgy lopnak, mint az átkosban, csak most többet. Mivel nem értenek hozzá, nem tudják szakmai, csak haveri alapon eldönteni, melyik ajánlat a leghatékonyabb a közpénzek és az uniós források elköltésére. Haveri alapon pedig közismerten legalább a duplájába kerül minden. Nem nekik, nekünk, adófizetőknek. Kétszer-háromszor annyi közpénz folyik el ugyanannak az új értéknek a létrehozására, mint egy nem a lenyúlásra szakosodott társadalomban. Vagyis vannak egyenlők és egyenlőbbek. Akik a hatalomhoz közel állnak, azok büntetlenül meglophatják a távolabb elhelyezkedők jóval népesebb seregét, s ebből egyre jobban élnek, miközben a közember egyre rosszabbul.

Az ellopott pénzt ugyanis valahonnét elő kell teremteni. A szocialisták legnagyobb bűne talán az, hogy erre használták ki a nemzetközi pénzvilágban a 2008. őszi válságig fellelhető, uniós forrásokkal felturbózott pénzbőséget, trükkök százaival leplezve machinációikat, amint azt az őszödi beszédből is megtudhattuk. Ez már önmagában is bűn, de a válság kitörésével súlyossága megsokszorozódott.
Kiderült, hogy a jövőnket lopták el. Történelmi esélyt szalasztottak el ahhoz, hogy fenntartható, biztonságosan gyarapodó pályára állítsák a magyar gazdaságot és társadalmat. A világ az elkövetkezendő húsz évben nem fog úgy bővelkedni pénzügyi eszközökben, mint a 2001 és 2008 közötti időszakban. Mivel a jelenlegi krízist éppen ezeknek az eszközöknek a túltermelése okozta. Vagyis a társadalom és a gazdaság fenntartható pályára való visszaterelését és a folyamatos gyarapodás beindítását a pénzszűke időszakában kell végrehajtani. Ez sokkal fájdalmasabb és költségesebb lesz, mint ha a pénzbőség idején megtettük volna a szükséges lépéseket. A szocialista haveri alapot így fogják többszörösen megfizetni gyermekeink is.