Feltámadás

Létrehozva: 2010. április 6., 08:50	nyomtat	küld

Az idei húsvéton több százezer hívő kereste fel Magyarországon a templomokat. Ilyenre az ötvenes évekből emlékszem, az 1956-os forradalom leverése után, amikor mi, magyarok az elnyomás ellen passzív ellenállásként tízezrével vettünk részt a nagyszombati körmeneteken. Például a ciszterci Szent Imre-templomból a menet az akkor már Villányi útról a Szüret utcán át a Ménesi útig kanyarodott fel. Most mintha ismét az együvé tartozás, az együtt gondolkodás, az egymásra találás igénye vitte volna az embereket a szent helyekre.

Ezúttal a hírös városba, Kecskemétre látogattam el, előbb a piarista, majd a Nagytemplomban celebrált misére. A zsúfolásig megtelt, gyönyörű barokk templomokban csak állva hallgathattuk az atyák szavait. Most már nemcsak a várakozásról, a csendes meditálásról, az erkölcsi megtisztulásról szóltak az üzenetek, hanem a tenni akarásról, a cselekvés szükségességéről. Arról, hogy Isten segítségével csak magunk vagyunk képesek változtatni dolgainkon. Erről prédikáltak a keresztény felekezetek főpapjai is a Szent István-bazilikában, a debreceni Nagytemplomban és a győri Öregtemplomban is. A sokat szenvedett Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspök óta soha nem fogalmaztak meg ilyen kemény ítéleteket vezető egyházfők hazánk állapotáról, mint most. Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek kiemelte, hogy az emberiség hivatása nemcsak Isten kereséséből áll, hanem a viszontszeretetből, amely a többi ember felé árad. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arra emlékeztetett, hogy már nem énekeltetnek velünk "erőltetett éneket" április 4. alkalmából, mert ma már az ember saját akaratából csak azt dicsőíti, "aki egyedül hozza el a szabadulást".
A református püspök nem véletlenül utalt a közelgő választásokra, április 11-re, amelynek kimenetele a mi felelősségünk. Azaz nem mindegy, hogy a múltra, az elkárhozott elmúlt nyolc évre vagy a jövőre szavazunk. Bölcskei szinte sugallta a választ: "Vajon látjátok és tudjátok-e ebben a szétzilált közösségektől hemzsegő országban, hogy mi a ti felelősségetek?" Mindenesetre a református főpap tudja a felelősségét, hogy kimondja az igazságot hazája megmentése érdekében, akárcsak az említett nagy történelmi egyházi elődök. Ittzés János evangélikus püspök nem kevésbé kemény húsvéti üzenetet fogalmazott meg: "Minden ellenünk dolgozik. A mai világ ezernyi trendje, a pénz hatalma, a piac, amely értéket keres, magának akar megszerezni mindent."

Hinnünk kell a keresztény egyházak intő szavainak, hiszen gyökereik a magyarságban legkevesebb ezer évben keresendők, és hinnünk kell azért is, mert papjaik, lelkészeik a viharos történelmi időszakokban az életüket is feláldozták - akár a tatár, a török, a német, a szovjet ellen - hazájukért, híveikért. Sok helyen azonban a lelkekben, a fejekben az elmúlt húsz év alatt sem sikerült rendet rakni. Mintha nem történt volna rendszerváltozás. Mintha még mindig Csák Máté földjén élnénk, ahol a rablás, a fosztogatás, az önbíráskodás lenne az úr. Mintha még mindig egyfajta szellemi ellenforradalom zajlana a történelmi múltunk bemutatásában, kultúránkban, megmásítva a valóságot. Megdöbbentő látlelet, ha a nagykőrösi Arany János Múzeumba vagy a ceglédi Kossuth Múzeumba vetődik el a látogató. Az Arany- és Kossuth-relikviák mellett külön termeket szánnak a ,,dicsőséges" Tanácsköztársaság, a szovjet ,,felszabadítás" vagy a véres Rákosi- és Kádár-korszak népszerűsítésére képek, tárgyak formájában. Na, ezek problémák. Nem azok a sötétben bujkáló ellenforradalmárok, akiket Kádár pufajkásai annak neveztek, hanem azok, akik még mindig mérgezik szellemileg a diákságot, a hiányos történelmi tudással rendelkezőket. Mintha nem létezett volna 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, mintha nem történt volna meg húsz éve a parlamentáris demokrácia megteremtése, a szovjet csapatok kivonulása.

Minden ellenünk dolgozik - mondta Ittzés püspök. Hiszem, a józanságát, az ítélőképességét még nem vesztette el ez a nép. Minden tapasztalat, minden érv a nemzetet elveszejteni akaró elmúlt két kormányzati ciklus ellen szól. Nem szabad elfelejtenünk, ezek folyamatosan hazudtak, folyamatosan félrevezették az embereket, mert gyávák voltak. Mi ne legyünk gyávák, merjünk dönteni. Gyáva embernek nincs hazája.