ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Civilt a pályára!

A civilszervezetek szempontjából fogalmazom meg véleményem a választások tétjéről, a Civil Összefogás Fórum alapítójaként is.
Létrehozva: 2010. április 9., 08:44
nyomtat küld

1. Az igazi civil sosem pártnak/pártoknak elkötelezett (s mint civil, természetesen nem indul pártként a parlamenti választásokon). Elkötelezett viszont értékeknek, ezek közül négyet emelnék ki: a nemzetet, a demokráciát, a szabadságot és a közjót. Természetes módon következik ebből, hogy azok a pártok érdemesek a támogatásra, amelyek a leginkább elkötelezettek e négy érték mellett. Nem kevésbé fontos, hogy rendelkezzenek olyan társadalmi támogatottsággal és kormányzóképességgel, amellyel is képessé válnak ezen értékek érvényre juttatására.

Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják: a pártok közül a Fidesz-KDNP-pártszövetség bizonyította elkötelezettségét a fenti alapértékek mellett, s ezt tettekben is kinyilvánította. A pártszövetség volt az, amelyik az Európai Parlamentben törekedett a nemzeti érdekek képviseletére, felszólalt a határon túli magyarok érdekében, élesen kritizálta a baloldali kormány engedékeny, megalkuvó és arctalan külpolitikáját. A Fidesz-KDNP a 2006-os - nyilvánvalóan politikai utasításra végrehajtott - rendőri brutalitások kapcsán politikai és jogi segítséget nyújtott az ártatlanul megvert, meghurcolt embereknek, kiállt az emberi szabadságjogok mellett. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után a pártszövetség illegitimnek nyilvánította a balliberális kormányt és kormányfőt, a demokrácia érdekében előre hozott választásokat követelt. Bár ellenzékből keveset tudott tenni a közjó érdekében, ám népszavazással sikerült meggátolnia a Gyurcsány-kormány neoliberális ámokfutását, az egészségügy és az oktatás magánosítását, teljes elzüllesztését. Hozzátehetjük, a Fidesz-KDNP kormányzóképességét már bizonyította, hisz az Orbán-kormány idején határozott fellendülés és optimizmus jellemezte az országot. Így joggal remélhető: a pártszövetség kormányra kerülve képes lesz a mai gazdasági-politikai-erkölcsi válság kezelésére.

2. Fontos, hogy a Fidesz-KDNP-pártszövetség minél nagyobb arányú, lehetőleg kétharmados többséggel jusson hatalomra - hiszen nemcsak politikai, hanem civil szempontból is atomizálódott a társadalom; égető szükség van arra, hogy újra létrejöjjön a társadalmi egység, hogy Magyarország újra nemzetté váljon. Ám ha nagyjából egyenlő súlyú parlamenti ellenfelek folyamatos politikai hidegháborút folytatnak egymással, akkor az országépítés gyakorlatilag lehetetlen.

Természetesen nem arról van szó, hogy innentől meg kell szűnnie a pártpolitikai versengésnek - hanem hogy egy domináns, de nem egyeduralkodó pártszövetségnek a politikai küzdelmek enyhülésével végre felszabadulnak olyan energiái, amiket a társadalmi egység és a közjó érdekében használhat fel, s beindíthatja az ország fellendüléséhez nélkülözhetetlen átfogó változtatásokat. Szó sincs általános politikai megbékélésről, hisz azokkal, akik az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, szó se lehet semmiféle kiegyezésről, velük szemben az egyetlen helyes eljárás az elszámoltatás. Ám a magyar társadalommal békét kell kötni: az új kormányzatnak minden erővel arra kell törekednie, hogy az emberek közötti mesterséges elválasztó falakat áttörje, s hogy ebben az országban mindenki, aki tisztességesen teszi a dolgát, egy nemzet tagjaként jól és otthonosan érezhesse magát; hazájának tudhassa Magyarországot, ahonnan nem kell és nem is szabad elmenni, függetlenül attól, hogy valaki bal- vagy jobboldali. A nemzeti egységet tehát nem pártok közötti rossz politikai alkukkal, hanem a civil társadalommal lehet és kell megteremteni.

3. S itt eljutottunk a civil társadalomig. Egy sikeres és virágzó Magyarországhoz, a kölcsönös bizalom megteremtéséhez arra van szükség, hogy a mindenkori hatalom és a civil társadalom között valódi párbeszéd, egyenrangú viszony jöjjön létre, hogy a civil társadalom végre újjáéledjen Magyarországon, ami nem sikerült a rendszerváltás utáni években sem. Ehhez új intézményi és szervezeti megoldásokra, paritásos kormányzati és civil intézményekre lesz szükség, mind önkormányzati, mind szakmai-érdekképviseleti, mind országos szinten. Ezek formáit a választások után kell kidolgozni.

Mindez egy új társadalomszervezeti paradigma. A nyugati demokráciák tapasztalatai is bizonyítják: egy országot csak akkor lehet hatékonyan és a közjó érdekében irányítani, ha a kormányzás lényegében nem más, mint a civil társadalommal való együttműködés. A civil társadalom támogatása kőszikla, amely a közélet szintjén hasonlít az újszövetségi Simon Péterre, akire az egyház épült.

Történelmet formálhatunk.
Már bizonyítottuk, képesek vagyunk erre. Csak április 11-től tisztán beszéljünk, és tisztán is éljünk.

(Fricz Tamás, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések