ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Történelmi...

Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt kampányzáró szónoklatában szellemeskedni próbált, mondván: szinte látja Orbán Viktort fején a glóriával, miközben királynak képzeli magát. Persze, egy szocialista politikusnak, főleg ha egy személyben a demokrácia utolsó védőbástyájának egyik utolsó harcosa is, nem kötelező tudnia, hogy a királyok kevéssé a glóriáról, inkább a koronáról ismerszenek fel, s a glória egyébként sem a fején van az embernek (angyalnak), hanem a feje körül, de az efféle ismeretek birtoklása még egyetlen baloldali szellemet sem gátolt a haladásban.
Létrehozva: 2010. április 13., 08:34
nyomtat küld

Ehhez képest a választások első fordulójának eredményhirdetése után Orbán Viktor hajadonfőtt (glória, korona, sapka, kalap, fejkendő, diadém stb. nélkül) lépett összesereglett hívei elé, s minden uralkodói allűr nélkül pont úgy viselkedett, mint egy polgári demokrácia frissen megválasztott miniszterelnöke. Olyan természetesen és emberien, ahogy szegény Mesterházynak valamiképpen soha nem sikerül, igaz, a párttársainak sem. Ahogy gratulált Orbánnak, ha valóban azt a szöveget nyomta le, amit a nyilvánosságnak felvázolt, akkor az fenyegetésbe csomagolt kioktatás volt, semmiképpen nem a vesztes sportszerű gesztusa. Mesterházy új típusú politikai kultúrát szeretne megvalósítani, amire égető szüksége is lenne, mert ő még mindig a meglehetősen kulturálatlan típust képviseli. Mindenesetre most lesz ideje kidolgozni a részleteket, mert a következő években országos gondok nem nyomasztják majd, ráadásul - gyanúnk szerint - a pártja sem fogja túlságosan leterhelni.

Ám bármennyire is kelleti magát az alkalom, ez nem a kárörvendezés ideje. Rosszmájúság nélkül is örvendezhetünk számos jelenségnek, például annak, hogy megszűnni látszik az ország megátalkodott és irracionális megosztottsága. Amíg az árok igazán mély volt, a két nagy párt fej fej mellett küzdve elmarta a szavazatok 85 százalékát, most a négy legerősebb szerzett annyit. Ha az egykori nagy konkurensek közül az egyik ilyen lehengerlő különbséggel nyer, akkor az a másik békülékenységének, kompromisszumkészségének jele, és nem kismértékben eredménye is.

Sokan kimozdultak addigi bombabiztos pozíciójukról, amit motiválhat a kétségbeesés, az elbizonytalanodás éppúgy, mint a kiegyezés vágya. Hozzáteszem, bármilyen furcsának látszik is, az oly nagyon áhított nemzeti egységet a különböző szellemi, kulturális, politikai irányzatok sokszínűsége alapozhatja meg, amely tételt végre a liberálisnak mondott erők is tudomásul vehetnék, és tiszteletben tarthatnák. Az a bizonyos kétharmad sem tűnnék annyira rémisztőnek, mert az ostoba huhogások helyett abból indulnának ki, hogy a parlamenti erőviszonyokon túl a polgári demokrácia, a jogállamiság folyamatosan érvényben marad, és azt is elismernék ezáltal, hogy a túlnyomó többség inkább megnövekedett felelősséget jelent, s nem diktatórikus túlhatalmat.

Politikusok és politikai kommentátorok a Fidesz történelmi győzelméről beszélnek, nem minden ok nélkül, de valójában megelőlegezve azt. Nemcsak azért, mert a sokat emlegetett kétharmad még kicsit odébb van, még egy kemény meccsen meg kell harcolni érte, hanem azért, mert a "történelmi" jelzőt ki kell érdemelni, s legelébb a ciklus végén lehet jó lelkiismerettel kiosztani. Nem a győzelem mértéke történelmi (1945 őszén nagyobb arányban nyertek a polgári erők), hanem a benne rejlő lehetőség. A gazdaság rendbetételén túl esély mutatkozik azon emocionális alapok megújítására is, amelyek meghatározzák a nemzet benső szolidaritását, kohézióját, egészséges öntudatát, életerejét.

(Ugró Miklós, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések