ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Talicskapárt

Nagyon nagy bajban vannak a szocialisták, ha már a cégtáblát is átfestenék. A pártok leginkább akkor szokták megváltoztatni a nevüket, ha a régi ahelyett, hogy hozná, inkább elriasztja a szavazókat. Úgy hírlik, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a csúfos választási vereség után távozik posztjáról. Helyére várhatóan Mesterházy Attila kerül, aki arra készül, hogy ő majd megújítja a baloldalinak mondott pártot. Új nevet is keresnek a pártnak, állítólag az Új Baloldal elnevezés is szóba került.
Létrehozva: 2010. április 22., 09:18
nyomtat küld

Ha az egykori baloldali elődpártokra, a Magyar Dolgozók Pártjára vagy a későbbi Magyar Szocialista Munkáspártra gondolunk, s a hozzájuk kapcsolódó "sarló és kalapács" szimbólumra, akkor az újjászülető pártnak valamilyen hasonló emblémát kellene választania a hervatag vörös szegfű helyébe.

A magyar demokratikus baloldal újjászervezését és új baloldali politikát meghirdető Mesterházy Attila, mint azt a minap nyilatkozta, újfajta politikai stílust, újfajta párton belüli politizálást kíván megvalósítani, bármit is jelentsen ez. Mesterházy a legény most a gáton, és ő nem fogja engedni, hogy csak úgy, a "fejek felett átnyúló kiegyezés" eredményeként kapjon pártelnöki megbízatást.

Mostantól nem úgy lesz majd, mint volt régen, ő persze nem tér ki a feladat elől, öntudatos módon vállalja is azt, de csak az elveknek megfelelően: ha a kongresszus is úgy dönt. Nahát! A kongresszus ezentúl valódi kongresszus lesz. Napirendi pontokkal. És szigorú önkritikával. Amúgy Mesterházy mögé állítólag betömörültek az elvtársak. Egységben az erő.

Az MSZP-sek lógó orral új logón, új branden agyalnak. A jól értesült Népszabadság úgy tudja, hogy Új Baloldal néven szervezhetik újjá a pártot. Talán nem tudják, hogy ilyen már volt, éppen ellenükben szerveződött, a népszerű Cicciolinával.

Talán azt kellene megjelenítenie a nevében is magáról, hogy a bérből és fizetésből élők, a dolgozók érdekeit akarja képviselni. Ki hinné el ezt már róluk? Az elmúlt nyolc esztendőben inkább képviselték a nagytőke, a milliárdos elit érdekeit. Kísérletezni azért még lehet. Az újjáépítők nem nélkülözhetik a kubikosokat, akiknek nélkülözhetetlen szerszáma a kubikostalicska. Találó jelkép lehetne a talicska vérvörösre mázolva. Egy füst alatt felvehetnék a Talicskapárt nevet is. A füstös kocsmák közbeszédében már most is garantáltan Mesterházy Attila pártjára asszociálnak, ha meghallják, hogy Talicskapárt.

Komolyra fordítva a szót, teljesen mindegy, hogy milyen néven szervezik újjá a szocialista pártot, és milyen arculatot alakítanak ki hozzá a politikai marketingesek. Mesterházy Attila akár vissza is növesztheti a bikaviadalok vörös posztós matadoraira emlékeztető szakállkáját, nem ezen múlik, hogy vissza tudják-e majd szerezni régi híveik elvesztett bizalmát, vagy sem. Mesterházy, a baloldal reménysége (és most felejtsük el egy pillanatra, hogy ő is ott ült a zuschlagoló minisztérium vezetésében) lehetne bármilyen okos, tisztességes, rátermett, tehetséges és rokonszenves, ha... Ha ugyanazok a leharcolt, hitelüket vesztett, gyanús ügyekkel beárnyékolt figurák, pártállami múmiák ülnek majd a háta mögött az Országgyűlésben, mint akiket megszoktunk, akikkel azonosítottuk az MSZP-t, nem lesz esélye.

Ez akkor is így van, ha az ügyészség és a rendőrség mostanában nagyon sokat segít abban, hogy a baloldal megtisztuljon és megerősödjön. Jó kertészként kigyomlálják a gazt, alig győzik, úgy elburjánzott a gyom, de a megmaradt palántáknak így több fény, több tápanyag jut az erősödéshez, a fejlődéshez. Mesterházynak már csak a locsolás marad. Nem lesz könnyű feladat az öntözés sem azoknak, akiknek a keze a vízágyúk tömlőjéhez szokott.

(Torkos Matild, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések