ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Változunk, vagy megyünk a levesbe

Elég a pirosról a zöldre váltott lámpánál csak egy másodperccel később megnyomni a gázpedált, a mögöttünk lévő autós tébolyultan dudál még akkor is, amikor megindul a sor. Kivörösödött képén látni: ütne puszta kézzel vagy bármivel, mindegy, csak hadd torolja meg, hogy "elloptak" két másodpercet az életéből. Van olyan ember e kis hazában, aki ne látott volna már ilyet? Dehogy. Ezek vagyunk, ezek lettünk, s ebből kell kitörnünk.
Létrehozva: 2010. április 27., 10:55
nyomtat küld

Mindez csak egy csipetnyi abból az áradatból, aminek nap nap után ellen kell állnunk. Gondolhatjuk, vajon mi a gond azzal, amikor a részeg hajléktalan lelép a járdáról, fél méter híján majd elcsapja az autó, erre a zebrán álló 18-20 éves suhanc a kis csajával azon "kesereg" nevetve, hogy nem ütötte el a lassítás nélkül közeledő jármű az egyébként is a lelki-fizikai lét határán egyensúlyozó szerencsétlent.

Vitathatatlan, az új kormányzat egyik legfontosabb feladata a gazdaság rendbetétele, a hitelezés megfelelő "minőségének" elérése, a kilakoltatások megakadályozása, s egyáltalán az, hogy "a gyerekeinknek majd jobb lesz" szocialista illúzióját átkonvertálja a belátható jövőbe vetett erős bizalommá. Akinek eszközök, erőforrások, döntési lehetőségek vannak a kezében, tudnia kell: nem elég csupán a gazdasággal és kapcsolódó részeivel foglalkozni, az "áldozzunk a GDP oltárán" teóriájának ideje lejárt. Sokkal nagyobb és komplexebb a baj annál, mintsem hogy néhány milliárd forinttal, meg a "prosperitással" megoldhassuk azokat.

Röviden: a rendszerváltás után húsz évvel egyfajta mentális-kulturális forradalomra van szükség nemcsak a gazdaság motorjainak beindítása érdekében, hanem azért is, hogy fokról fokra megtagadhassuk az "ember embernek farkasa" pusztító tételét. Egy élni akaró nemzetnek kell nemet mondania a hosszú vegetálásra.

Talán nem túlságosan nagy tévedés, ha kijelentjük: ez a "forradalom" az alapja egy valóban közösségként létező új nemzetnek.

Nem lehet addig "építeni", amíg a csőszerelő ötperces munkáért 15 ezer forintot kér el (egy kicsi csőgörény, meg 50 cm műanyag cső), majd miután elmegy a "mester", egy óra múlva már megint áll a mosogatóvíz. Nem lehet addig egyről a kettőre jutni, amíg az este hétig dolgozó röntgenasszisztens ordítozhat(!) a rendelőbe fél hétkor érkező beteggel; ki ne szeretne hazamenni műszak végén? Nem lehet addig jól működő közösséget létrehozni, s azt működtetni, amíg a pénztáros megjegyzések kíséretében megszabja az egyébként a megélhetését biztosító vevőnek, hogy éppen milyen címletben fizessen. Miért kellene borravalót adnunk egy mosolytalan és mogorva pincérnek?

Lehajtott fejjel, ellenállás nélkül veszünk részt ezekben a romboló közjátékokban, mert ugye "mertünk kicsik lenni".

Nézzünk végre szembe ezzel a destruktív mentalitással! Dobjuk a kukába a gyurcsányi életfilozófiát (amikor hazudunk reggel, éjjel meg este és a köztes időkben is) éppen azért, hogy végre építkezni tudjunk.

Az MSZP-SZDSZ-rezsim egyik legfőbb bűne, hogy elhitette a társadalommal: a győzelem és a siker csak könyökléssel, a másik fél megsemmisítésével lehetséges.

Az elmúlt nyolc év - amit az "útelágohoozásos" Medgyessy nyitott meg és a huncut Bajnai zárt - oly mértékben és minőségben tette próbára mind a gazdasági szereplők türelmét, mind a magyar nemzet szellemi, lelki és erkölcsi erőforrásait, ami értelmetlenné teszi a "foltozást". Csak egy új alapokra épített társadalom tudja megoldani a saját problémáit. E változásokat pedig nem lehet fentről levezényelni.

Hozhat a kormány megfelelő adótörvényeket, ha pavlovi reflex a kiskapuk keresése. Szigorodhat a Btk., ha nem merünk pontos helyzetjelentést adni a bűnözésről, annak mértékéről, minőségéről.

Ideális esetben a ma gyermekei a holnap építői. Ezzel szemben gyermekeink terrorban tartják egymást és tanáraikat, az erő és a másik eltiprása a vezérelv, penna helyett szamurájkard, az iskolai teljesítmény pedig fizetett dolgozatokkal van megtámogatva. Ezt ugyan lehet tagadni a budai szalonokban, csak nem érdemes.

Ebből a konstrukcióból csak káosz "épülhet" s ennek ellenszerét nem csupán az új kormányzattól kell várnunk. Társadalmunk kereteit kijelölhetik, ám tartalma attól függ, mi mivel töltjük meg.

Több van ebben a 10 millió 9 ezer emberben, mint amit eddig mutatott!

(Lippai Roland, MNO)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések