Kicsi a kormány, de erős

Létrehozva: 2010. május 4., 08:16	nyomtat	küld

Vannak csaták, amikor kisebb csapattesttel ügyesebb, fürgébb, célravezetőbb hadmozdulatok tehetők. Az új kormánynak több csatát is meg kell nyernie. A gazdaságban, az egészségügyben, a kultúrában, a romapolitikában. Két fontos összetevője van a kormánytagnévsor megrövidülésének, két lényeges társadalmi üzenete. Az egyik: a kisebb kormány takarékosságot jelent. Nyilvánvaló, hogy ebben az új szerkezetben minisztériumi állások szűnnek meg, áltevékenységek számolódnak föl. Ideje volt szétszakítani az átláthatatlan szövedékeket. Egy gazdaságos felépítésű, áttekinthető rendszerben nemigen lehet azt mondani, hogy én erről nem tudtam, ő meg arról nem értesült, a miniszter pedig mossa kezeit, ő nem tehet semmiről. A nagyobb sugarú körben intézkedő miniszter politikai felelőssége is súlyosabb.

A számok önmagukért beszélnek. Összehasonlításul: az első Gyurcsány-kormánynak tizenhét minisztere volt (a másodiknak tizennyolc), és nyolcvan szakállamtitkára. Szorozzuk be, mit jelentett az adófizetőknek a korábbi kormányok minisztereiből és államtitkáraiból összeadódó csaknem százfős irányítás szolgálati kocsiban, mobiltelefonban, laptopban, sűrűn cserélgetett irodabútorokban, s nem utolsósorban fizetésekben. S mi pénz folyt el közben a korrupciós szerződésekre! Elképesztően nagy volt az apparátus, miközben kormányzás nem is folyt. Lehet, hogy éppen azért? Mindenki jól elvolt a bőrfotelében, nem érezte, hogy elszámolással tartozna a választóknak, és sokan erre felülről kaptak bátorítást.
Ennek a világnak vége van.

A második Orbán-kormány alsóbb operatív szintjének államtitkárairól egyelőre további találgatások folynak, de az biztos, hogy fölöttük egy átlátható, könnyebb irányítású szerkezet jön létre. Összevont tárcákról beszélni nem szerencsés, mert az egyes szakterületek relatív függetlenségének a közös irányítás nem mond ellent. Egy ennyire csekély létszámú kormányban ennek a nyolc miniszternek nem lesz módja egymásra mutogatni, csak együtt dolgozni tudnak azon a feladaton, amellyel Magyarország kétharmados többséggel megbízta őket. A feladatkörök nem ismétlődnek, nem rétegeződnek egymásra, unatkozni ebben a struktúrában garantáltan senki nem fog. Önmagában komoly és alapvető üzenet és ígéret az, hogy az Orbán-kormány minisztereit, beleértve a miniszterelnök-helyetteseket is, két kezünkön meg tudjuk számolni. Üzenet, hogy ami eddig volt, azt el kell felejteni, s ígéret, hogy ami ezután jön, azért keményen dolgozni kell. Ilyen kevés miniszterrel csak kivételesen összehangolt munka lehetséges. Nincs lehetőség szétaprózódásra, akinek ép erkölcsi érzéke, munkabírása megbicsaklik, nem maradhat elszigetelt, és nem lesz elszigetelhető.

Jobbára ismert és egy-két kevésbé ismert arcot látunk az új kormányban. Jelentése van annak is, hogy a polgári jobbközép kormányának nyolc miniszteréből négyen az Antall-kormányban, illetve az MDF-ben tevékenykedtek (Matolcsy György, Martonyi János, Hende Csaba, Réthelyi Miklós). Lám, volt, aki szónokolt róla, de elherdálta, Orbán viszont nem a szavak szintjén vette komolyan az antalli örökséget.

Végre lesz egy kormányunk, amelyik a nemzeti ügyek képviseletét egész tevékenységének fókuszába helyezi. Mert nem csak arra vágyunk, hogy jobban éljünk. Szeretnénk jobban is érezni magunkat, és szemlesütés nélkül lenni magyarok ebben a hazában.
A mi hazánkban.