ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az MSZP engedte át a nemzetbiztonsági bizottság vezetését a Jobbiknak

Létrehozva: 2010. május 12., 12:26
nyomtat küld

A Fidesz a választópolgárok minden eddiginél nagyobb felhatalmazása alapján az emberekkel együtt felépíti a nemzeti együttműködés rendszerét. A nemzeti együttműködés keretében a Fidesz-KDNP frakció nagyvonalúan mandátumarányánál nagyobb teret adott az ellenzéknek parlamenti jogosítványai gyakorlásához. Az ellenzéki frakciókra bíztuk, hogy a nekik járó bizottsági tisztségekről döntsenek, azokról megegyezzenek. (A nemzetbiztonsági bizottságot ráadásul a törvény szerint is ellenzéki képviselőnek kell vezetnie.) A viták és félreértések elkerülése végett idézzük a pártközi tárgyalások jegyzőkönyvéből az MSZP frakcióvezetőjének, Mesterházy Attilának a szavait:"a szocialista frakció lemond a nemzetbiztonsági bizottsági elnöki posztról, és ezt az eddigi vita alapján átengedi a Jobbiknak."

Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések