Másként süt

Eddig mindig úgy volt, hogy a pártok a választási kampányban megígértek olyan, a szavazóknak kedves változtatásokat, mint a parlament létszámának csökkentése vagy az önkormányzati rendszer karcsúsítása, gyökeres átalakítása. A győztes általában neki is feszült a feladatnak, hogy aztán arról folyjon a vita, minek, kinek köszönhető a kudarc. A kompromisszumra képtelen kormányerőknek? A minden változtatási szándékot elgáncsoló ellenzéknek? Vagy annak, hogy valójában senki sem gondolta komolyan a népboldogító, ám a politikai osztály érdekeit nagyon is sértő elképzelések megvalósítását?

Létrehozva: 2010. május 17., 09:38	nyomtat	küld

A kétharmados parlamenti támogatás kényszere eddig azt is jelentette, hogy különösebb tét nélkül lehetett dobálózni a megszüntetendő politikusi álláshelyek számával. Mostantól ez is másként van. A Fidesz-KDNP szövetség nem tud kire mutogatni, ha mégsem valósítaná meg a régóta követelt, az előző parlamentben rendre benyújtott és a szocialisták által leszavazott létszámcsökkentő javaslatait.

Az olvasó itt közbevetheti, hogy volt már egyszer egy kormánynak alkotmányozó többsége - méghozzá valamivel nagyobb is, mint a leendőnek -, csakhogy az egy olyan koalíció volt, melynek két tagja éppen a közjogi kérdésekben tudta a legvilágosabban, ráadásul a végzetes következmények veszélye nélkül megmutatni a különbözőségét (nagy kétharmados alkotásukat, a médiatörvényt már az értelmiségük is csak átkozza). A mostani és a másfél évtizeddel ezelőtti kétharmad között azonban nem csak a többség egy-, illetve kétszínűsége a különbség.

Az Orbán Viktor vezette politikai közösség nem cipel magával olyan terhet a múltból, ami miatt szemérmesen illene lemondania arról, hogy bátran éljen a választóktól demokratikus eljárással kapott óriási felhatalmazásával. Másrészt mostanra vált elfogadottá a nézet, hogy igenis hozzá kellene már nyúlni a rendszerváltozás közjogi alapjaihoz is - maga az alkotmány egyik szülőatyjaként tisztelt köztársasági elnök is megengedően szólt erről pénteken az Országgyűlésben -, a húsz éve született, kétharmadba betonozott egyezségek közül jó néhányat koloncként cipelünk magunkkal.

Magam nem törnék pálcát a szükséges, ésszerű változtatások elmaradása miatt a megelőző ciklusok parlamentjei felett. Nem feltétlenül a szándék hiányzott: a szemben álló erők egyszerűen mást gondoltak a kívánatos parlamenti létszámról, az ezzel összefüggő választási rendszerről és az önkormányzati struktúra átalakításáról. Kellő parlamenti erő, társadalmi felhatalmazás híján maradt egymás meddő győzködése, revolverezése, megmosolyogtató színezőelemként műkedvelő politikusok saját alkotmánytervezeteket is fabrikáltak. Másként süt a nap a parlamentre is, hiszen a szavazók átvágták a gordiuszi csomót, egyetlen erő kezébe adva az alkotmányozás lehetőségét és felelősségét.

A Fidesz már be is terjesztette a kisebb parlamentre vonatkozó alkotmánymódosítást, melyről jövő szeptemberig tárgyalhat egy paritásos bizottság, a kijelölt miniszterelnök pedig másfél-két évet adna az új alaptörvény megalkotására. A legforróbb, azonnali következményekkel járó, a politikai elit húsába vágó téma az önkormányzati választás szabályainak átírása, a testületek karcsúsítása, hiszen ősszel már ennek alapján választhatnánk helyhatóságokat.

Az új rendszert ígérő győztesnek nincs is más választása, mint ezeken a területeken is élni a felhatalmazásával, az már a bölcsességén múlik, hogy milyen gesztusokat tesz az ellenzéknek, miként vonja be a sokat emlegetett háromharmadot a forradalminak nevezett átalakításokba. Egy biztos: zsarolással a parlamentben senki sem tudja a szándékaitól eltéríteni. Hol kétharmados többség van, ott kétharmados többség van.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)