A kormány magyar hangja

Létrehozva: 2010. június 4., 12:46 | Utoljára frissítve: 2010. június 5., 10:41	nyomtat	küld

- Orbán Viktornak külön szóvivője van, a kormánykommunikációt sem ön irányítja - súlytalanabb posztot vállalt el, mint elődei?

- Nem hiszem, hogy súlytalanabb, az viszont tény: más, mint amit eddig megszokhattunk. Nem az én személyem köré épül majd a teljes kommunikáció - hangsúlyosabb szerep jut a csapatmunkának. A Navracsics Tibor által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alá tartozó kommunikációs államtitkárságon legfeljebb ötvenfős csapattal dolgozunk, s az összes tárcát kiszolgáljuk. Az, hogy a miniszterek és egy-egy téma értő képviselői is meg fognak szólalni, fontos változás.

- Mert így nem használódik el annyira a kormányszóvivő arca?

- Ez a kockázat fennáll, de nem ezért, hanem mert ha kimennénk az utcára és megkérnénk tíz járókelőt: sorolják fel a leköszönt Bajnai-kormány tagjait, nem hiszem, hogy akár egy akadna, aki képes lenne erre.

- Ön talán fel tudja sorolni őket?

- Szó se róla, számomra is van néhány fehér folt. Ez gond. Fontos, hogy ne arctalan emberek hozzák meg az emberek életét meghatározó döntéseket: egész más üzenete van, ha Fellegi Tamás vagy Martonyi János kiáll a nyilvánosság elé, és a saját hangján magyarázza el egy-egy döntés okait, mélységeit.

- Ha a miniszterek szerepelnek, mi szükség kormányszóvivőre?

- Egyszerű anyukaként, amikor reggelente bekapcsoltam a tévét, csak néha értettem, mit is szeretnének velem közölni. Ennek a csapatnak a részeként az lesz a feladatom, hogy miután magam is megértettem, "magyarra fordítsam" a döntéseket. A cél az, hogy az emberek is el tudják dönteni, jó vagy rossz, ami velük és értük történik.

- Ön lesz tehát a kormány magyar hangja. A szimbolikus témákat meghagyja majd a miniszterelnök szóvivőjének, Szijjártó Péternek?

- Nekem a kormányzat mindennapi munkáját kell közvetítenem. A mindennapokban pedig az a fontos, hogy miként változik a családi pótlék, vagy hogy mire számíthat, ha valaki háziorvoshoz megy. Szerintem remekül kiegészítjük majd egymást Péterrel.

- Ön tehát már tisztában van a változások mértékével? Például: mikor lesz ismét hároméves a gyes és a gyed, amely ígéret a kampányban elhangzott, a kor mányprogramban viszont nincs nyoma.

- A kormányprogram hangsúlyosan szól a családok védelméről, támogatásáról, de felelőtlenség lenne ígéreteket, dátumokat és összegeket mondani. Ma annyit lehet kijelenteni, hogy a kormány a családokra és különösen a gyerekekre nagyobb figyelmet fordít majd, mint az korábban megszokott volt.

- Az egyszülős családokra is?

- Nem szeretem, ha a szerint különböztetnek meg gyerekeket, hogy milyen fajta családban élnek.

- Csak azért kérdezzük, mert személyében az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány létrehozóját, elnökét is tisztelhetjük.

- Valóban. Azt tapasztaltam, hogy sok szervezet foglalkozik sokféle családtípussal, az egyszülős családokkal viszont egy sem. Pedig az ország 11-12 százaléka ilyen családban él: közel félmillió szülő és 660 ezer gyerek. Ők valahogy mindig kimaradtak.

- Ha egy kormánytag "csonkacsaládozna", rászólna: ne tegye?

- Ahogy másokat is szoktam, megkérném az illetőt, hogy inkább használjuk az "egyszülős család" fordulatot. Nem biztos ugyanis, hogy csonka az a család, ahol egy szülő neveli a gyereket - lehet, hogy minden teljesíthetőt megkap az a gyerek, amire a jó élethez szüksége van.

Azért aligha ez az ideális családmodell.

- Ezt senki nem állítja. Aki egyedül neveli a gyerekét, az a legkevésbé -nincs, aki kedvtelésből tesz így, mindenki tudja, hogy gyereket ketten jó nevelni. Az élet viszont sokszor közbeszól: vannak, akik megözvegyülnek, mások elválnak, és őket sem lehet otthagyni. A gyerek a lényeg - a cél, hogy egészséges lelkű felnőtt válhasson belőle.

- Személyes motiváció áll tehát az alapítvány létrehozásának hátterében?

- Az ember mindig a saját életében és környezetében látja legjobban a problémákat, aztán egyszer csak elkapja az érzés, hogy jó lenne nem úgy itt hagyni ezt a világot, ahogy találtuk. Úgy éreztem, számomra ez az a terület, ahol tenni tudok valamit. Azzal, hogy mondjuk gyerekeket táboroztatunk vagy tanszert és ruhát küldünk azoknak, akiknek szeptemberben ceruzára sem futja.

- Társadalmi tevékenysége mellett politikait nemigen fedeztünk fel. Ön fideszes egyáltalán? Ki volt a jóakarója a pártban?

- Sosem voltam politikus, sem párttag, politikai kommunikációval foglalkoztam csupán. Így nincs is politikai hátországom. Nyilván a szakmai munkám lehetett az oka, hogy megkerestek.

- Ha tehát a szocialisták nyerik a választást, nekik is igent mond?

- Természetesen nem. Akármihez az ember nem adja az arcát. Ám ami most vár az országra, ahhoz nagyon szívesen.

- Régóta tudja, hogy önnek szánják a posztot?

- Csak néhány hete. Akkor hívott fel a kormányzati kommunikációs államtitkárság vezetésére felkért Kovács Zoltán, s érdeklődött, nem ebédelnék-e vele. Találkoztunk, váltottunk néhány szót, leültünk. Hosszan méregetett, némileg zavarban voltam, úgyhogy én is hosszan néztem vissza. Épp csak megérkezett az étel, kézbe vettem a kést és a villát, amikor közölte, hogy kormányszóvivőt keresnek, elvállalnám-e? "Akkor azt hiszem, én ezt most nem eszem meg" - ennyi volt a válaszom az első sokk pillanatában. Egy hétvégém volt, hogy átgondoljam a dolgot.

- Tíz év után visszatérhet a kormányzati kommunikációba - nyilván rögtön igent mondott a Szabad Földnél és a Horizon magazinnál töltött parkolópálya után.

- Parkolópálya? Szó sincs róla! Főképp a Horizonnál dolgoztam, s az az igazság, hogy álomállásom volt ott. Az volt a dolgom, hogy Európa csodásabbnál csodásabb tájaira utazgassak, teleszívjam magam élményekkel, majd papírra vessem őket. Ezekben a percekben, amikor itt beszélgetünk, éppen az albán hegyekben lennék. Pásztorok között. A felkérés tényleg annyira friss, hogy már meg is szerveztem az utat, de így más ment helyettem.

- Nem kompromittáló, hogy a Malévnak dolgozott, melynek páncélszekrényéből csak úgy dőlnek ki a csontvázak?

- Egy kiadónál dolgoztam, melynek szerződése volt a Malévval, mi csak a kommunikációs osztállyal tartottuk a kapcsolatot. Nagyjából annyit tudtunk a cégről, hogy mennyi a flotta átlagéletkora - ez aligha kompromittál.

- Ha álomállása volt, miért mondott igent a szóvivői felkérésre?

- Mert, legyen bármilyen közhelyes is, hatalmas megtiszteltetés. Van itt egy kormány, amely tíz-, közvetve pedig tizenötmillió ember sorsáról dönt olyan támogatottsággal, amely egy elődjének sem adatott meg. A kormánytagok még le sem tették az esküt, amikor a parlament már egy sor törvényt elfogadott, a most kialakuló kormányzati szerkezet pedig hatékonyabb és valószínűleg olcsóbb is lesz az eddiginél.

- Ez is inkább kommunikáció, nem? A kisebb parlamenten például legfeljebb egy-két milliárdot lehet spórolni.

- Amióta az eszemet tudom, téma, hogy minek nekünk majdnem négyszáz képviselő és ilyen sok minisztérium. Mégsem történt semmi, most pedig máris kevesebb minisztérium van, a képviselők száma majdnem felére csökken - erre nem mondhatja senki, hogy észrevehetetlen változtatás. Fontos döntések sora született - például az állampolgárság gyors felvételének lehetővé tétele a határon túli magyarok számára. Nemrég átélhettem, milyen fontos ügy is ez. Egy hónapja Kolozsváron beszélgettem ottani magyarokkal, amikor egyszer csak szóba került a hat évvel ezelőtti népszavazás. Szégyelltem magam. Ha legközelebb megyek, és újra előkerül a téma, végre nem lesz okom a szégyenkezésre.

- S akkor, ha esetleg - mondjuk valóban nemzeti érdekből, de mégis - hazudnia kell? Nem elvárás ez is egy szóvivővel szemben?

- Nem leltem ilyen passzust a munkaköri kötelességeim között.

- De a mosoly bizonyára elvárás. Tanfolyamon tanulják a szóvivők?

- Nem. Ha valaki úgy mosolyog, hogy nem őszintén jön belőle, akkor jobb, ha el sem kezdi a kommunikációs szakmát. Az embernek ugyanis a szeme mosolyog, nem a szája. Ha csak az utóbbi, az legfeljebb vicsort eredményez, attól pedig jobb megkímélni a nagyérdeműt.

- Van példaképe elődei között? A Heti Válasz főszerkesztőjét nem ér említeni.

- Ha Borókai Gábort nem ér, akkor azt mondom: nagyon kedveltem Juhász Judit visszafogott, úriasszonyos stílusát. Meggyőző volt, elegáns, mindig tiszteletre méltó.

- Azt nem tapasztalta, hogy lenézik a szakmáját? "Beszélni mindenki tud" alapon.

- Csak addig nézik le az emberek a kommunikációs szakembert, amíg maguk bele nem csúsznak egy helyzetbe, ahol röviden, összefogottan, érthetően kell beszélni egy bonyolult témáról, mondjuk néhány kamera kereszttüzében. Aki ezt átéli, megérti, hogy bizony ez is egy szakma.

- Húsz éve van benne. Nem unta meg?

- Nem lehet megunni, hiszen annyi arca van! Újságíró, televíziós, sajtófőnök minisztériumban, kommunikációs vezető egy követségen, aztán kormányszóvivő... A következő húsz évemet is ebben a szakmában tervezem eltölteni.

- A kormányszóvivő viszont általában elkopik még a ciklus vége előtt - és lecserélik.

- A szabály eddig tényleg ez volt - az egyetlen kivételt pedig, aki erősíti, azt mondta, nem ér említeni. Én mindenesetre mindent meg fogok tenni azért, hogy ne adjak okot elégedetlenségre. Ezzel a csapattal, a fent vázolt feltételek és munkamegosztás mellett úgy érzem, van rá esély, hogy megváltozzon az eddigi gyakorlat.