ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A Fidesz-kormány elkötelezettsége a fogyatékkal élők ügye mellett

Létrehozva: 2010. június 28., 16:45
nyomtat küld

A mai napon Tapolczai Gergely fideszes képviselőt a Parlament Fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsága elnökévé választották. E kinevezésnek köszönhetően a parlament első siket képviselője a fogyatékkal élő emberek legfőbb követelését teljesítheti be: a "Semmit rólunk, nélkülünk" elvét, azaz ezentúl valóban az érintettek dönthetnek majd a velük kapcsolatos kérdésekről.

A Kormány elismeri a társadalmi tudatformálás fontosságát, amiként az elmúlt esztendőben ezt tette a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Keresztény Demokrata Néppárt is: Kósa Ádám, mint az első siket európai parlamenti képviselő került be 2009-ben az Európai Parlamentbe. A néppárti politikus 2009. december 16. óta az EP Fogyatékosügyi Munkacsoportjának (Disability Intergroup) elnöke is, így büszkén mondható, hogy ma már a Magyarországon élő több mint 600 ezer fogyatékossággal élő embernek hazai és európai szinten is kiemelt képviselete van.

Fidesz-frakció Sajtóosztály

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések