ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A belga soros elnökség eredményessége Európa érdeke

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén vitatta meg az Európai Unió Tanácsa belga elnökségének féléves programját. Győri Enikő európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint a spanyol-belga-magyar 18 hónapos elnökségi trió második féléves tevékenységének eredményessége több okból is, mint például Horvátország csatlakozási folyamata és a Schengeni-övezet Romániával és Bulgáriával való bővítése, kiemelt fontossággal bír nemcsak Európa, hanem az azt követő magyar soros elnökség szempontjából is.
Létrehozva: 2010. július 7., 15:57 | Utoljára frissítve: 2010. július 8., 15:00
nyomtat küld

A néppárti politikus örömét fejezte ki a spanyol elnökség alatti eredményes trió együttműködéssel kapcsolatban. A fideszes EP-képviselő a vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában hangsúlyozta: "A trió tagjaként és soron következő elnökségként készen állunk az eddigi szoros együttműködés folytatására egy, a polgárokhoz és aggodalmaikhoz közelebb álló, a kihívásokra gyors és határozott válaszadásra képes Unió megteremtésének előmozdítása érdekében. "

Győri Enikő a belga elnökség előtt álló feladatok közül kiemelte az uniós költségvetés felülvizsgálatának lezárását, melynek feltétele, hogy a magyar elnökség alatt megkezdődhessen a következő több éves pénzügyi keret vitája. "Komoly presztízsveszteség lenne mindannyiunknak, ha a felügyeleti intézmények nem lennének a helyükön január 1-jén" - figyelmeztetett a képviselő.

Győri Enikő szerint a bővítési folyamat hitelességének fenntartása érdekében még az idén le kell zárni a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal. "Ez a cél elérhető, amennyiben megvan hozzá a szükséges politikai akarat" - hangsúlyozta. Hozzászólásában a fideszes politikus szintén kiemelte Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozásának fontosságát. "Az Európai Unión belüli szabad mozgás az egyik legkézzelfoghatóbb vívmánya a közös Európának a polgárok számára, segítsük tehát elő minden lehetséges módon ennek megvalósulását" - zárta hozzászólását Győri Enikő.


Strasbourg, 2010. július 7.

(Győri Enikő)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések