ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Négy év alatt 20 évnyit ugrott Sümeg

Létrehozva: 2010. augusztus 11., 15:29
nyomtat küld

A 2006-os esztendő Sümeg számára, ma már látható, igazi fordulatot hozott. Dr. Rédei Zsolt Fideszes polgármester megválasztásával az addig alvó város életre kelt. 2010-re már közel 2 milliárdos fejlesztést tudhatnak magukénak a Veszprém megyei város lakói.
A váráról méltán híres gyönyörű klasszicista stílusú belvárossal rendelkező település nagy álma valósult meg azzal, hogy sok egyéb fejlesztés mellett végre 2009-ben 823 millió Ft értékű közberuházással a kedvelt turista célpont, a sümegi vár rekonstrukciója is megindult párhuzamosan a tövében található püspöki palotával. Országos jelentőségű partnereinek köszönhetően a megfelelő pénzügyi forrás mellett nem anyagi jellegű támogatás is áll a projekt mögött. A város olyan szolgáltatókat és intézményeket nyert meg a projekthez, mint a Veszprémi Színház, a Hadtörténeti Múzeum, a Magyar Turizmus Zrt. a helyi érdekeltségű Hotel Kapitány Wellness Hotel, vagy a vár üzemeltetője, a Castrum 50 Kft.
Az előkészületi munkálatok lezárulása után a hónap elején több fejlesztési program összekapcsolásával kezdetét vette a vár, a várköpeny, valamint a történelmi belváros komplex műszaki, építészeti, arculati és funkcionális megújítása, a vár és a város összekötése.
A városvezetés célja, hogy a vár és a városközpont megújulásával egy többfunkciós közösségi, turisztikai életszínteret hozzon létre, ahol interaktív szolgáltatások segítségével az ide látogató turisták és a helyben lakók szórakozva ismerkedjenek meg a múlt és a jelen értékeivel.
A projekt megvalósulását követően egy modern szemléletű, interaktív szolgáltatásokat tömörítő turisztikai központ jön majd létre, amelyek új módszerek bevezetését, fejlesztését, népszerűsítését helyezi előtérbe. A fejlesztés során kialakításra kerül egy látogatóközpont, egy várkávézó, valamint egy rendezvények, workshopok, csapatépítő tréningek megrendezésére alkalmas multifunkcionális terem. Ugyanakkor a várhoz kapcsolódó, a családok, a fiatalok számára vonzó programokról, illetve már meglévő programok továbbfejlesztéséről is gondoskodnak majd a fejlesztés keretein belül. Ilyen például a Gyermeknapi vártámadás, az élő történelemóra, a több napos lovag és apródképző tábor megrendezése, a középkori mesterségek és fegyverek interaktív bemutatása, kipróbálása, a Históriás Történeti Játszóház létrehozása a várkertben.

(Sümeg Város Önkormányzata)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések