Határon túra

Létrehozva: 2010. szeptember 1., 17:41	nyomtat	küld

- Mi volt a célja a biciklis kirándulásnak?

- Ez sokkal több volt, mint egy egy­szerű kerékpártúra. Magyarország hatá­ron túli politikájában jelentős változások mentek végbe az utóbbi időben. Olyan törvényeket fogadott el a Magyar Or­szággyűlés, amelyek fél évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűntek. Például a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, ennek emléknapja is lesz az iskolákban, és örömteli lesz az is, hogy minden diák ta­nulmányai alatt eljut határon túli magyar­lakta területekre. A legnagyobb eredmény, hogy a határon túlra rekedt magyaroknak lehetőségük nyílik több évtizedes álmuk megvalósítására, a magyar állampolgár­ság fölvételére. Ezzel a túrával nyomaté­kosítani szerettük volna, hogy mindenki vegye észre, korszakváltás történt a ma­gyar-magyar kapcsolatokban.

- Ki szervezte a túrát, és kik vettek részt rajta?

- A túrát Lánczi Tamás barátommal álmodtuk meg. Én már kétszer végig­tekertem Erdélyt, és évek óta terveztem, hogy elmegyek biciklivel a csíksomlyói búcsúra. Tamásé volt az ötlet, hogy a Székely-gyors mintájára, próbáljunk va­lamilyen katartikus közösségi élményt is kialakítani a politikai változások mellé. Az útvonal kialakításánál szerettük vol­na, ha magyarlakta területeken haladunk át, és elkerüljük a legforgalmasabb utakat. Mivel mindenképpen egy nagy létszá­mú, látványos túrában gondolkodtunk, tudtuk, hogy ennek megszervezéséhez profikra is szükség van, ezért bevontuk Eisenkrammer Károlyt, a legnagyobb hazai kerékpáros rendezvények egyik főszervezőjét. Érdekesség, hogy ő végig­versenyezte a fél világot, de Erdélyben velem volt először a túra útvonalbejárá­sán. Ő szervezte a túra technikai részét, a szervizkocsit, a motoros felvezetést, a rendőri biztosítást, szállást, étkezést, programokat. Biciklis honlapokra, ke­rékpárosok címére küldte el a meghívó­kat, így döntően aktív biciklisek jöttek el. Külön szeretném megköszönni Sólyom László államfőnek, hogy vállalta a fővéd­nökséget, és ezzel jelentősen megkönnyí­tette számunkra a túra szervezését.

- Hol és hogyan ünnepelték augusztus 20-át?

- Reggel Marosvásárhelyen indulás előtt a román rendőrkapitány boldog, kellemes ünneplést kívánt nekünk. Es­te Székelyudvarhelyre érkeztünk, ahol Bunta Levente polgármester fogadott minket, és elmondta, örül, hogy ennyien jöttünk Szent István király ünnepére, amit idén együtt ünnepelnek az állam­polgársági törvény hatálybalépésével, és ezzel, szerinte lemostuk december ötödi­ke rossz emlékét Magyarországról. Este a tűzijáték után utcabál volt, ahol csak magyar számokat játszottak. Másnap a Szentegyházán minket fogadó huszárka­pitány úgy fogalmazott, sok-sok év után most csillant föl először annak reménye, hogy optimistán tudjanak a jövőbe nézni. Miután a huszárok elkísértek minket a
város határáig, az út két oldalán sorfalat állva tisztelegtek. Be kell vallanom, töb­bünknek is könny szökött a szemébe. háznál kint álltak az út szélén és biztattak, románul is, magyarul is. A román rendőrség pedig egé­zen fantasztikus módon biztosította utat. Úgy bántak velünk, mint egy ontos delegációval. A városokban lezárták a kereszteződéseket, és még a szembejövő forgalmat is lelassí­tották, nehogy baj érjen minket. A román polgármesterek is ajándékkal kedveskedtek nekünk, például juh­úrós lepényt süttettek.

- Az ottani magyar politikusok teljes mértékben mellénk álltak és támogatták a túrát. Sokat köszön­hetünk nekik. A magyar és román falvakon áthaladva minden já­rókelő mosollyal fogadott, több faluban érezhető volt, hogy vár­tak minket, mert szinte minden
így nemcsak a magyar-magyar kapcso­latoknak, hanem a magyar-román kap­csolatoknak is jót tett.

- Hányan vettek részt az eseményen?

- Összesen száztízen bicikliztünk. A túra legfiatalabb résztvevője 17 éves, a leg­idősebb 66 éves volt. Az út során is csat­lakoztak hozzánk többen, néha ötszáz méter hosszú biciklisort alkottunk. Nyolc nap alatt több mint nyolcszáz kilométert tekertünk, a túra legmagasabb pontja 996 méteren volt. Az út során néhány közis­mert ember is beállt közénk hosszabb­rövidebb időre. Erőss Zsolt hegymászó Gödöllőig tekert velünk, Pálinkás József, az MTA elnöke pedig a harmadik napot hajtotta végig. Böjte atya Csíkszeredától vezetett föl minket Csíksomlyóra, ahol a túra befejeződött. A végállomás egy olyan gyermekotthon volt, amit magyarországi közadakozásból építettek.

- Milyen tapasztalatokat szereztek az út során?

- Böjte atya szerint, aki a biciklin mindig hátrafelé néz, az előbb-utóbb orra bukik. Nem a visszafelé tekintgetés, a szomorko­dás, a kesergés, hanem a pozitív élmények, a közös jövőkép az, ami újra össze tud kötni bennünket, anyaországiakat és a ha­táron túli nemzettársainkat. Ha arra gon­dolunk, hogy magyar közadakozásból, a leghíresebb magyar rockzenészek közre­működésével gyermekotthonok épülhet­nek határon túl, vagy hogy a csíksomlyói búcsún a magyarországi árvízkárosul­taknak gyűjtöttek, sokkal jobban érez­
zük magunkat, mintha a múlt sérelmein rágódnánk. Sok-sok hasonló történettel tudjuk felülírni december ötödike rossz emlékét. Ilyen eseménynek szántuk ezt a kerékpártúrát is.

- Lesz folytatás?

- Már a túrán is nagyon sokan odajöttek hozzánk és kérték, hogy ennek minden­képpen legyen folytatása a jövőben. Miu­tán hazaértünk, itthon is sokan mondták, nagyon sajnálják, hogy nem voltak ott, de jövőre feltétlenül jönnének. Korszakot váltani nem lehet minden évben, de a túra nevének második felét tovább lehet vinni, így várhatóan lesz Határon Túra 2011-ben, hiszen számos gyönyörű, magyarlakta te-
rület van a határainkon túl. A Felvidékre, Kárpátaljára, Délvidékre is el kell vinni a hírt, hogy nem feledkeztünk meg az ot­taniakról, és van mit javítani az ezekkel az országokkal való kapcsolatunkon is. A túra súlyára, jelentőségére való tekintettel még azt is el tudom képzelni, hogy vezető politikusok, miniszterek, miniszterelnö­kök is be fognak állni hosszabb-rövidebb időre tekerni. A szervezést azonban jóval korábban, még az idén meg kell kezdeni, mert biztos, hogy sokkal, de sokkal töb­ben jönnek majd, mint az idén.