ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Méltányos jövedelmet a gazdáknak

Létrehozva: 2010. szeptember 8., 11:10
nyomtat küld

Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő üdvözli az Európai Parlament plenáris ülése által elfogadott jelentést, amelynek célja a gazdák élelmiszerláncokkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés.

Az élelmiszer-kereskedem koncentrálódása következtében az élelmiszerláncok erőfölénybe kerültek a gazdákkal szemben, és ezt kihasználva kedvezőtlen feltételeket kényszerítenek a gazdákra. Az utóbbi években az élelmiszerek fogyasztói árának növekedése nem érvényesült a termelői árakban, mivel a többletjövedelmet kisajátították a kereskedelmi láncok.

"A jelentésben az Európai Parlament olyan javaslatokat fogalmaz meg az Európai Bizottság felé, amely az élelmiszerláncok erőfölényének visszaszorítását célozzák "- fogalmazott Glattfelder Béla. Hozzátette, hogy több módosító javaslatot nyújtott be a jelentéshez az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságában, amelyek a gazdák számára kedvezőtlen versenyjogi szabályok módosítására, a termelői csoportok támogatására és az árak kiszámíthatóbbá tételére irányultak. A termelői szervezetekkel kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy "az európai versenyszabályok módosítására azért van szükség, mert nem elfogadható, hogy a jelenlegi szabályok megtiltják a termelők multinacionális láncokkal szembeni összefogását."

A néppárti politikus kiemelte azt a plenáris ülés által is elfogadott módosító indítványát, amely, a magyar gyakorlatnak megfelelően, európai szinten is megtiltaná a beszerzési ár alatti értékesítést. Hozzátette: ez a javaslat szerepel a legjelentősebb európai gazdaszervezet, a "COPA COGECA" programjában is.

A fideszes EP-képviselő európai szinten is követendő és sikeres példának nevezte a MAGOSZ által életre hívott szociális bolthálózatot. A gazdák összefogásán alapuló modell lényege, hogy a termék a bolthálózatba bekapcsolódott kisboltban kerül értékesítésre. Ezzel kikerüli a drága és átláthatatlan értékesítési láncot. A fogyasztó is jól jár, hiszen kedvezőbb áron jut jó minőségű élelmiszerhez.


Strasbourg, 2010. szeptember 7.

(Glattfelder Béla sajtóközleménye)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések