ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A szocialisták újra a házelnököt rágalmazzák

MSZP ismét alaptalanul vádaskodik. Török Zsolt szocialista képviselő már a múlt héten is félremagyarázta Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, a Fidesz választmánya elnökének szavait. Annak ellenére, hogy a "megmondó ember" később tévedését beismerte, a szocialisták újra hasonló rágalmakkal próbálkoznak.
Létrehozva: 2010. szeptember 21., 17:34
nyomtat küld

A FIDESZ-KDNP a nemzeti együttműködés jegyében hirdette meg a kormányzást, mely kifejezést úgy tűnik, az MSZP-nek még mindig nem sikerült helyesen értelmeznie, talán, mert a szocialisták ezt soha nem tartották fontosnak.

A nemzeti ügyek kormánya ezzel szemben a gyökeres változtatásokra, a minden magyar ember számára közös értékek képviseletére, a nagy közös célok megvalósítására kapott példa nélküli felhatalmazást a választóktól. A nemzeti ügyek kormánya a választók akaratát valósítja meg, és nem azt nézi, hogy ki milyen politikai irányítású községben vagy városban él.

Ismételten felszólítjuk a Magyar Szocialista Párt tagjait, hogy hagyjanak fel a félremagyarázásokkal, a hangulatkeltéssel és a választók megtévesztésével!

Budapest, 2010. szeptember 21.

Kiadó: FIDESZ

(OS)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések