ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A Belügyminisztérium közleménye

Létrehozva: 2010. szeptember 27., 09:58
nyomtat küld

Régi fegyveréhez nyúlt az MSZP a különféle riportok, beszédek félremagyarázásával. Szerencsére ezeket a módszereket ismerjük, ezért is komolytalanok ezek a próbálkozások. Gyenge és nevetséges kísérlet, hogy az MSZP vezetőinek hazugságaiból, szavahihetőségüknek hiányából eredő óvatos gazdasági gondolkodást az esetleges következmények tekintetében a kormányon belüli ellentétekre próbálják kivetíteni. Miután az önmaguk által is elismert hazugságpolitika oda vezetett, hogy nem lehet bízni a kormányzati átadáskor közölt adatokban, a szakszervezetekkel történt megbeszélés során a lehetséges gazdasági következmények tekintetében a belügyminiszter által közölt helyzetértékelés gondolatmenete így kezdődött: "Ha még ennyi adósságállomány kiderül, ami idáig nem volt a költségvetésben...", és ennek esetleges negatív következményeit vázolta fel az MSZP szóvivője által idézettek szerint. Az MSZP szóvivőjének reagálásából úgy tűnik, hogy sajnálatos módon még várhatóak ilyen, a költségvetés elől elrejtett gazdasági csontvázak. A belügyminiszter célkitűzései az ilyen irányú támadások ellenére sem változnak. A rendészeti szerveknek támadhatatlannak kell lenniük. Támadhatatlannak az erkölcsi állapotukban, az anyagi helyzetük miatt. A belügyminiszter a SZÉF ülésén elhangzott beszédében azt is kifejtette, hogy a kormány ezt el is fogja érni.

Budapest, 2010. szeptember 27., hétfő
Belügyminisztérium Sajtóosztály

Kiadó: Belügyminisztérium

(OS)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések