ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A magyar elnökség programja az emberi tényezőre épül

A 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül, középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll - mondta Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén kedden.
Létrehozva: 2010. október 19., 11:41 | Utoljára frissítve: 2010. október 19., 14:21
nyomtat küld

A tárca vezetője úgy vélte, ezen célok eléréshez integrált társadalomra és szakképzett munkaerőre van szükség, emellett nagyon fontos a szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése, amely a versenyképességet és növekedést ösztönző EU 2020 stratégia egyik kiemelt feladata is. Ugyancsak sürgető a romák integrációjának megteremtése, amely uniós szinten hatékonyabban valósulhat meg, mintha a tagállamok külön-külön próbálkoznának ezzel - fogalmazott Martonyi János.

A miniszter szerint, bár a jelenlegi belga elnökség alatt is nagyon fontos döntések születtek már, amelyek elősegítik a gazdasági kormányzást, koordinációt, úgy tűnik, a magyar elnökség idején is további komoly döntéseket kell meghozni ezzel kapcsolatban. Még sok a nyitott kérdés, és nem könnyű a tagállamok eltérő álláspontjait közelíteni egymáshoz - jegyezte meg.

Az egyes szakpolitikák is nagy szerephez jutnak majd a magyar elnökségi programban, ilyen például az agrárpolitika: ennek előbbre lendítéséhez megfelelő szakmai felkészültségre van szükség - emelte ki. A kohéziós politikát többen ágazatokra bontanák, pedig ha nem lenne integrált, azzal éppen a lényegétől, a területi kohézió erősítésétől fosztanák meg - figyelmeztetett egy újabb feladat kapcsán Martonyi János. Mint mondta: szintén nagyon fontos a közös energiapolitika kialakításának szorgalmazása, Magyarország ezen belül az energiabiztonságra helyezné a hangsúlyt.

A külügyminiszter kiemelte a Duna-régió stratégiájának fontosságát is, illetve felhívta a figyelmet az EU ivóvízkészleteinek megőrzésére.

Fontos cél a "polgárközeli Európa" megteremtése, a kulturális sokszínűség támogatása is, hiszen az elfogadásban és az elismerésben áll Európa lényege - hangsúlyozta. Megjegyezte: a magyar elnökség idején ugyancsak nagy jelentőséget kap a schengeni övezet bővítése, azaz Románia és Bulgária csatlakozása.

Belgium az EU nemzetközi szerepét kívánja erősíteni elnöksége alatt - idézte fel a jelenlegi elnök programját a tárca vezetője, hozzátéve: Magyarország úgy véli, ehhez a célhoz hozzájárulhat a bővítés is, és azt az üzenetet kell közvetíteni az integráció felé igyekvő államoknak, hogy "az ajtó nyitva áll", a bővítési folyamat nem áll meg. Minél előbb le kell zárni a tárgyalásokat Horvátországgal, jó lenne, ha ez a magyar elnökség idején történhetne meg - mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a csatlakozási szerződés aláírására nincs sok esély 2011 első felében, mivel csak a dokumentum lefordítása az unió valamennyi hivatalos nyelvére legalább három hónapot vesz igénybe.

A Keleti partnerség csúcstalálkozóját májusban rendezik meg Magyarországon, erre a hat érintett ország - Ukrajna, Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova és Örményország - vezetői is hivatalosak.

Martonyi János elmondta: a magyar elnökségi programon jelenleg is dolgoznak, szerdán vitanapot tartanak arról a Parlamentben, később pedig civil szervezetekkel egyeztetnek. Hozzátette: a végleges programot decemberben fogadják el, ezt követően az egyes uniós intézményeknek mutatják be, ezek közül a legjelentősebb esemény az lesz, amikor 2011 januárjában az Európai Parlament előtt ismertetik.

Elmondta, hogy Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal együtt 2010-2011-ben az unió elnöki triójának tagja; több feladat várhatóan áthúzódik majd a jelenlegi belga elnökségtől, például a fenntartható gazdasági fejlődés és a szociális kohézió ügye is.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések