ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Újabb feladat Budai Gyulának

Létrehozva: 2010. október 27., 10:27 | Utoljára frissítve: 2010. október 27., 10:34
nyomtat küld

Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos felkéri Dr. Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat az egykori FVM és a Debreceni Egyetem között létrejött szerződések kivizsgálására - olvasható dr. Papcsák Ferenc Elszámoltatási Kormánybiztosnak szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

2008-ban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma között létrejött 70.000.000 Ft összegű támogatási szerződés, melynek tárgya a "regionális együttműködés szakemberképzés céljából Kelet-Közép-Európa térségében oktatási és továbbképzési központ létrehozása", s melynek a támogatás felhasználásáról szóló dokumentumai, valamint a pénzügyi elszámolást alátámasztó igazolások nem állnak rendelkezésre. Az Elszámoltatási Kormánybiztos szerint esetlegesen bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja is felmerülhet.

A vizsgálat lefolytatására Papcsák Ferenc dr. Budai Gyula Miniszterelnöki Megbízottat, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes ágazatát kéri fel. Budai Gyula a vizsgálatok lefolytatása során teljes körűen járhat el; betekintést kérhet a vizsgálat lefolytatását elősegítő anyagokba, továbbá dokumentumokat kérhet be az illetékes minisztériumoktól.

A Miniszterelnöki Megbízott a vizsgálódást már a napokban megkezdi, s a vizsgálat eredményéről Orbán Viktor Miniszterelnököt, illetve az Elszámoltatási Kormánybiztost tájékoztatja.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések