ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Orbán Viktor az Európai Unió Érdekegyeztető Csúcstalálkozóján

Létrehozva: 2010. október 28., 14:12
nyomtat küld

Brüsszelben a mai napon rendezték az Európai Unió Érdekegyeztető Csúcstalálkozóját, amelyen az Európai Unió politikai vezetői, az európai szakszervezeti konföderációk és a nagy európai munkaadói szervezetek képviselői ültek tárgyaló asztalhoz.

Az Európai Unió következő soros elnökének miniszterelnökeként Orbán Viktor elmondta, hogy számít az európai munkaadók és munkavállalók együttműködésére az elkövetkezendő fél év során. A miniszterelnök rendkívül kedvezőnek tartja, hogy a válságból való kilábalás idején Magyarország és Lengyelország követi egymást a soros elnöki pozícióban, hiszen a közép-európai országok 1990-ben már sikeresen kezeltek egy olyan válságot, amely kétszer olyan súlyos volt, mint a mostani. Orbán Viktor elmondta, hogy az 1990-es válság megoldásában kiemelt szerep jutott a munkaadóknak és a munkavállalóknak, így a mostani válságból való kilábalás során is számít az együttműködésükre. A miniszterelnök a mostani időszak egyik legfontosabb tanulságának azt nevezete, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel kezelni a válságot, amelyek magát a válságot okozták. Ennek jegyében alapul teljesen új gondolkodásmódra és új gazdaságpolitikára a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Szijjártó Péter,
a miniszterelnök szóvivője

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések