ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Több uniós forrás jut majd a kkv-nak

Az Új Széchenyi Terv céljai alapján a korábbi éveknél jóval több uniós forrást kapnak majd a kis- és középvállalkozások (kkv-k) - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke kedden Budapesten a Hungexpo partnertalálkozóján.
Létrehozva: 2010. december 7., 13:00 | Utoljára frissítve: 2010. december 7., 14:55
nyomtat küld

Petykó Zoltán elmondta: az Új Széchenyi Tervben kiemelt cél a foglalkoztatás bővítése, az, hogy a kormány 10 év alatt 1 millió új munkahelyet kíván teremteni. Kiemelte: a magyar GDP előállításában, a foglalkoztatásban hangsúlyozott a kkv-k szerepe, ezért a kormány határozott célja, hogy a jövőben több uniós forráshoz jutassa a kkv-kat. Rámutatott: az uniós pénzek terén forrásátcsoportosításokat tervez az NFÜ a kkv-k számára. Egyúttal egyszerűsítik az uniós források pályázati rendszerét - mondta az NFÜ elnöke.

Az NFÜ szerepe az ÚJ Széchenyi Terv megvalósítása során abban a vonatkozásban is megnő, hogy a közbeszerzéseknél minden lényeges beruházás, fejlesztés esetében az uniós értékhatárok felett az NFÜ-nek döntő beleszólása lesz a fejlesztés további sorsába. Az NFÜ elnöke szerint átalakítják a pályázatok értékelésének rendszerét is, ennek során áttekintik a bíráló bizottságok tevékenységét.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések