"Vegyük észre a szeretetet!"

Létrehozva: 2010. december 24., 09:22	nyomtat	küld

- Önök hogyan szokták ünnepelni a karácsonyt?

- A karácsonyt megelőzi az adventi időszak, amikor az ember lelke is felkészül a szent estére. Mint A kis hercegben a róka, mi is előre örülünk, és izgatottan várakozunk. A lányaink maguk is ajándékot készítenek, de az ajándékozás körüli rejtély mégis varázslatossá, titokzatossá teszi ezt az időszakot, hiszen a legkisebb lányunk valóban hiszi, hogy a "Jézuska hozza". Meg is kérdezte, hogy Jézuska is sorban áll-e a pénztárnál. A varázslat persze arról szól, hogy mindenki ír Jézuskának egy levelet, amiben leírja, hogy mit szeretne kapni. Szenteste aztán, ha csenget Jézuska, és a fa alá kerülnek az ajándékok, meggyújtjuk a gyertyákat, énekelünk, választunk egy küldöttet, aki segít "Jézuskának", majd egyesével kibontjuk az ajándékokat. Ez fontos, hiszen így senki sem csak magára és a maga ajándékaira figyel, hanem azt is látja, hogyan és mennyire örül más az ajándékoknak.

- Vannak olyan családi szokásaik, amelyek az ünnepre való hangolódást segítik?

- Nálunk is van annak hagyománya, hogy az adventi időszakban minden nap van egy kis meglepetés a naptárban, amit a lányok reggelente megnéznek. Tavaly óta a családban mindenkinek van egy papírangyalkája, aminek a ruháján kis fülek vannak. Ezeket akkor lehet fölhajtani, ha valami jót cselekedett az angyalka tulajdonosa. Ez egy jó játék, és segít a gyerekeknek is lélekben felkészülni a karácsonyra. Ez a hagyomány megtanítja őket, hogy sok olyan érték vesz bennünket körül, ami nem megvásárolható. Például ha a nagyijának segít a főzésben, az néha szebb ajándék, mint egy doboz csoki, és közben még jól is érzi magát. Szenteste kiderül, melyik angyalka ruha a "legdíszítettebb", azaz ki tett a legtöbb jót másokkal.

- Milyen ételeket szokott készíteni az ünnepre?

- Lehet, hogy azért, mert nekünk három lányunk van, annyira nem központi kérdés az evés, mint mondjuk egy "fiús családban". A gyerekek születése óta a karácsonyi menü halászlé és kacsasült párolt káposztával egyszerűen, magyarosan, finoman. Úgy gondolom, ebben nincs semmi különlegesség, a szenteste hangulata teszi azzá. A gyerekek már abban a korban vannak, hogy maguk is sütnek-főznek, így az édességeket általában ők készítik. A középső lányom a túróst, a nagylányom és én a kuglófot sütjük, a legkisebb pedig mindenkinek segít." Lisztes szagú" boldogság, amikor tele van a konyha.

- Hogyan emlékszik vissza a gyerekként eltöltött karácsonyokra?

- Szüleim mindketten orvosok, ezért gyakran előfordult, hogy az ügyeletek miatt a Karácsony szentestét egyik vagy másik szülőnkkel készítettük elő, sőt sajnos olyan is volt, hogy nem tudtuk a szentestét együtt tölteni. Ennek ellenére emlékeimben a mai napig egy meleg hangulatú időszak rémlik, amikor valami izgalom lengte be az otthonunkat, másnap mindig nagymamámhoz utaztunk Tiszadobra, aki valami varázslatos erővel tartotta együtt a családot, a rokonságot. Ma látom, hogy milyen nagy érték ez. Emlékeimben fehér, hideg karácsonyok maradtak meg, nagymamám falusi rántott csirkéjével. Talán ez a családi hangulat és a több generáció együttléte, amit leginkább fontosnak érzek átadni a gyerekeim számára.

- Debrecenben Ön a vezetője a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjának. Hasonló értékekről szól a program?

A program igazából az élet fontos kérdéseiről, a méltóság teli életről és életvégről szól. Természetesen része az, hogy a család és a barátok minél több időt töltsenek együtt, minél többet beszélgessenek őszintén egymással, függetlenül attól, hogy ünnep van- e vagy sem.
Azt érzékelem, hogy a mai világban, ha betegséggel, kudarccal, szenvedéssel, halállal találkozunk, nem tudjuk, hogyan viselkedjünk, nem merünk szembenézni a bajjal, inkább elfordítjuk a fejünket, néha a legközelebbi barátunkat is kerüljük. De nem csak a betegséget, az elmúlást nem tudjuk kezelni, hanem a kisebb veszteségeket sem. Bánkódunk, bosszankodunk, összetörünk, miközben az élet arról szól, hogy megismerjük és megtapasztaljuk a legfontosabb értékeket. Felismerjük, hogy mennyire fontos a szeretet, hogy milyen jó, hogy társak vesznek körül, milyen nagy kincs, hogy élünk, vagyunk. Ha ezeket felismertük, sokkal kevésbé lesznek fontosak az anyagi dolgok. Meg kell tanítani a gyerekeket a gondoskodásra nevelésre, hogy érezzék mennyire fontos nemcsak kapni, hanem adni is. Ez talán ilyenkor Karácsonykor érzékelhető igazán.

- Miért tartották fontosnak, hogy általános iskolásokat vonjanak be a programba?

- Ebben a korosztályban nagyon nyitottak a gyerekek, nagyon őszinték, természetesebben viszonyulnak ezekhez a dolgokhoz, mint mi, felnőttek. Azt gondolom, hogy ha egy tíz-tizenkét éves gyerek átéli és megtapasztalja, hogy milyen sok örömet adott az idős néninek azzal, hogy rámosolygott, vagy átadta a helyét a buszon, hogy egy kedves szó, egy simogatás mennyire sokat segíthet, akkor felnőttként is másképp fog viselkedni. A mostani rohanó világban, amikor a szülők nagy része a megélhetésért dolgozik egész nap, és alig találkozik a gyerekével, nagyon fontos - különösen a városban, a városi gyerekeknek -, hogy halljanak, beszélgessenek ezekről.
Falun más a tempója az életnek, ott ma is sok esetben együtt vacsorázik a család a kertben megtermelt javakból. Ott közvetlenebbül érzi a gyermek a munka értékét, ha nincs kikapálva a gaz, nem lesz zöldség, ha megbetegszik az állat, nem lesz hús. Tehát ott nagyon sok mindent tapasztal és megért az életről, a munkáról, az értékekről.

- Mégis kitől kaphatta az erőt mindehhez, hiszen nem könnyű kérdéseket feszeget?

- Talán a nagymamámtól, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz. A névnapomra és a születésnapomra mindig egy könyvet kaptam tőle. Ezt vagy én választhattam a polcáról, vagy ő adta nekem. Mindegyikbe beleírt egy kis üzenet. Ezek az üzenetek valamit összekapcsoltak bennünk. Amikor beteg lett és kórházba került, kérte, hogy a kispárnáját vigyük be neki a kórházba. A mai fejemmel már értem, hogy ő biztosan nem ott szeretett volna meghalni, hanem otthon, úgy, hogy ott vagyunk mellette. Hogy az ő távozása volt-e, ami erre vitt engem, vagy nekem eleve el volt rendelve ez az út, nem tudom. De azt igen, hogy segíteni szeretnék másoknak. Az ő emléke emlékeztet minden évben arra, hogy figyeljünk egymásra és vegyük észre a szeretetet, az értéket magunk körül és másokban is. A Karácsony az együtt töltött időről, a beszélgetésekről, a meghittségről szóljon, hiszen ezek az illatok, hangulatok maradnak meg bennünk emlékként.