ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

NFM: Még 2000 milliárd forint EU-s forrás használható fel

Az operatív programok 2011-2013 közötti akcióterveinek elfogadásával a kormány 2.000 milliárd forint uniós forrás felhasználásának feltételeit teremtette meg a következő három évre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)csütörtökön.
Létrehozva: 2010. december 30., 13:01
nyomtat küld

A szaktárca közlése szerint a nemzeti ügyek kormánya a fejlesztéspolitika fő céljának a gazdaság versenyképességének megerősítését és a foglalkoztatás nagyarányú növelését tekinti.

Az új támogatáspolitika legfőbb célja, hogy a jövőben gyorsan, egyszerűen és hatékonyan jussanak el a fejlesztési források a magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv-khez), amelyek kiemelkedő szerepet játszanak az új munkahelyek megteremtésében.

A stratégiai irányok a gazdaságélénkítést szolgálják

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint az Új Széchenyi Terv vitairata kijelölte a gazdaság fejlesztésének fő kitörési pontjait: mind a hét stratégiai irány a gazdaságélénkítést szolgálja. Az Új Széchenyi Terv jövőképet ad a következő két évtizedre, a 2011 január közepén induló terv prioritása a munkahelyteremtés és a magyar kkv-k helyzetbe hozása, amelynek révén 2020-ig mintegy egymillió új munkahely jöhet létre. Ennek érdekében 2011-ben a pályázati források közel 90 százaléka jut direkt vagy indirekt módon a kkv-szektorra.

Az Új Széchenyi Terv fejlesztéspolitikai irányaival kapcsolatos szakmai és társadalmi egyeztetések keretében a kormány ősszel országos konzultációt folytatott az új fejlesztéspolitikai rendszerről.

A második gazdasági akcióterv kijelölte a változtatások kereteit, amelyeket előzetesen az érintett szakmai és civil szervezetekkel, önkormányzatok képviselőivel vitattak meg. A beérkezett javaslatok elemzése és értékelése lezárult, és beépítették az új rendszerbe. Ennek eredményeként 2011-ben már a megújult eljárási rend szerint lehet pályázni az uniós és hazai forrásokra - közölte az NFM.

Az átalakítás következtében olcsó, gyors és hatékony pályázati rendszer jön létre, egyszerű pályázati eljárási renddel, amely kevesebb adminisztrációval, gyorsabb elbírálási és kifizetési határidőkkel képes forráshoz juttatni a hazai kis- és középvállalkozásokat.

Egyszerűbb és egységes adatlapot vezetnek be a vállalkozások számára

Lehetőség nyílik a pályázatok CD-n történő benyújtására, így a pályázat egyszerűbben kezelhető és áttekinthető mind a pályázó, mind a bíráló számára. Jelenleg a pályázati anyagok terjedelme a kis- és középvállalkozások esetében 200 oldal, de a nagyberuházásoknál "akár 15 kilogramm papír postai feladását is jelentheti".

Egyszerűbben összeállított és egységes adatlapot vezetnek be a vállalkozásoknak. A korábbi 30-40 oldalas adatlap nem egy esetben 700 adatmezőt is tartalmazott, ezt 8 oldalra és 150 adatmezőre kívánják csökkenteni - közölte a NFM.

Egyszerűsítik a nyilatkozattételt, míg korábban a pályázóknak akár 60-70 nyilatkozatot is kellett tenniük, ennek kiváltására a jövőben elegendőnek bizonyulhat egyetlen lap. A mellékletek száma 10 alá csökken, ugyanis korábban nem volt ritka 30 különböző engedély kérése sem.

Rövidebb lesz a bírálati szakasz

A jövőben csökkentik a kifizetések átfutási idejét, a jelenlegi gyakorlat szerint a számlák benyújtásától átlagosan 60 nap telik el a kifizetésig. A jövőben a kedvezményezetteknek történő kifizetés időtartamát 45 napra kívánják mérsékelni.

Az NFM közlése szerint rövidebb lesz a bírálati szakasz, csökken a kétfordulós értékelések száma. A korábban használt eljárási rend lehetővé tette, hogy némely pályázati kiírásra a pályázónak csupán a tervezetet kelljen benyújtania, majd ez alapján kerülhetett be a második fordulóba, ahol már a teljes pályázati anyagot értékelték. Nő majd a száma az automatikus elbírálású pályázatoknak, ahol objektív mutatók döntik el, hogy támogatható-e a projekt.

Egyszerűsítik az intézményrendszert

Eddig tizenöt közreműködő szervezet, nyolc irányító hatóság, háromezer ember és tizenöt operatív program bonyolította a rendkívül rossz hatékonyságú fejlesztéspolitikát. Megerősödik a monitoring, ezáltal csökkenhet a szabálytalanságok száma, mértéke. Az egyszerűsítés célja a működés egységesítése, az átláthatóság, a szabályosság növelése, a gyorsított bírálat és kifizetés elérése - közölte az NFM.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések