ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A vád tanúi

Egy kicsit nehezebb lesz mostantól cáfolni azt a vélekedést, hogy a Magyarország ellen a médiatörvény ürügyén kibontakozó nemzetközi offenzívát (részben legalábbis) itthonról gerjesztik. Az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért - mi másról, mint a médiatörvényről tartott - tegnapi brüsszeli közmeghallgatásán ugyanis nem kapott lehetőséget álláspontja védelmére a kormány képviselője, ellenben elmondhatta a Budapest ellen már rég megfogalmazott vád melletti beszédét Konrád György, Haraszti Miklós és Majtényi László.
Létrehozva: 2011. január 12., 08:46
nyomtat küld

Utóbbiakat nemzetközileg elismert liberális közéleti szereplőként szoktuk emlegetni, de ne elégedjünk meg ennyivel, hiszen ez a leírás akár Kossuth Lajosra is vonatkozhatna. Nevezetteket sok minden megkülönbözteti a nagy elődtől, például az, hogy ők akár formálisan is, akár csupán a feltűnő nézetazonosság okán köthetők egy olyan párthoz, amelyet mára elporlasztott a magyar választók ítélete.

Az úgynevezett SZDSZ-t azonban túlélte gőgje, kultúrfölényének tudata és nemzetközi kapcsolatrendszere. Ezért a retroérzés, ami a választásokat újfent megnyerni merészelő demokratikus jobboldalra zúduló, mértéket és (ország)határokat nem ismerő össztűz láttán sokunkat elönt. Ez ugyanaz a lemez, mint húsz éve: Magyarország demokrácia és diktatúra között, náci utánérzések, antiszemitizmus, provincializmus. Csak Antall helyett Orbánt, az MDF helyett Fideszt kell írni a leporolt szövegkönyvbe.

Az említett brüsszeli meghallgatás célja nyilvánvalóan a tavaly tavasszal rossz útra tért Magyarország elítéltetése, móresre tanítása, pellengérre állítása volt. Ám az időzítés nem volt tökéletes: mintha a nyugati sajtó - amely még mindig kiemelten kezeli hazánkat - hangneme kezdene finomodni, mintha az európai diskurzus kezdene kitalálni az irracionalitás sötét erdejéből. Nem, nem vált a külföld a médiatörvény lelkes támogatójává, de egyre többen óvnak az elhamarkodott, túlzó ítéletalkotástól, és a kormány szándékainak megértésére is történnek kísérletek. Ehhez persze a kormánynak is kell, kellene némi segítséget nyújtania. A Fidesz talán most megtanulta, hogy egy döntés mellett nem elég a választói felhatalmazására hivatkoznia, azt meg is kell védenie bel- és külföld előtt, különösen akkor, ha lóhalálában próbál új szabályozást alkotni kényes területen a mégoly elavult helyett.

Attól tartok, a nemzetközi ellenkezésnél is nehezebb lesz lecsendesíteni az itthoni felháborodást. Az ellenzéket, különösen azt a csoportját, amely kötődik a korábbi kormánypártokhoz és a vélemény(de)formáló elithez, frusztrálja a jobboldal kétharmados győzelmével kialakult szokatlan helyzet. A többség birtokában még a parlamentet a demokratikus politizálás egyetlen legitim színtereként felfogó Gyurcsány Ferenc például az Országgyűlés alkotmányozó munkájának bojkottjára szólít fel. A húsz év alatt itthon minden erkölcsi tőkéjét felélt társaság pedig Brüsszelt és a nyugati sajtót "hívná be" segítségül, ha már a médiatörvényt támadva sem képes a taxisblokádra vagy az egykori chartára emlékeztető tömeges tiltakozást szervezni. A tehetetlenség, a választói ítélet tudomásul vételének nehézsége durvasághoz, a hangerő feltekeréséhez vezet. Ennek tudható be az a visszataszító jelenség is, hogy egyesek nyíltan követelnek brüsszeli szankciókat itthonról az uniós elnökséget átvevő hazájukkal szemben.

De ennek már tényleg semmi köze a médiatörvényhez, a magyar sajtó szabadságához. Ahogy a kilencvenes évek elejének egyik chartás megmozdulásán megjelent ellentüntető tábláján olvashattuk: Haraszti nem Petőfi.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések