A kommunizmus áldozataira emlékeztek Hódmezővásárhelyen

Létrehozva: 2011. február 25., 20:55 | Utoljára frissítve: 2011. február 28., 10:51	nyomtat	küld

Kószó Péter hangsúlyozta: "a szembenézés napja arra kötelez mindannyiunkat, hogy soha ne feledjük, a hazugságra és a megfélemlítésére alapozott, az embereket szegénységbe taszító, néhány kiváltságosnak pedig korlátlan hatalmat biztosító ördögi rendszer létezett, miként voltak gépkezelők is, akik azt gyalázatos módon mozgásban tartották".

A megemlékezésen Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, a magyar Gulágnak nevezett internáló tábor utolsó túlélőinek egyike elmondta, aki "aki Recskre került, azt először ájulásszerű fáradtság kerítette hatalmába, majd lassan tápászkodni kezdett benne az élet, s mindenbe belekapaszkodott, amibe csak tudott. Először is a reménybe, de voltak más fogódzók is". Esténként, mivel minden társadalmi osztály képviseltette magát, volt, aki fejből Shakespeare-t szavalt angolul, volt, aki irodalmi előadást tartott, volt, aki könyveket mesélt dialógusokkal együtt.

A sok szenvedés mellett azok élték túl a tábort, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben, a többiek állattá váltak, és általában meg is haltak, mert az emberi tartásukkal az életerejük is felőrlődött - emlékezett a 88 éves férfi. Aki szerint Recsk üzeneteként a túlélők feladata, hogy "a következő generációk figyelmét felhívják arra, hogy hova jut egy ország, ha különböző külföldi hatalmak hatására magyarul beszélő, de nem magyar szívű emberek kerülnek az ország élére".

Krasznay Béla, 1944-ben a Ludovikán végzett tüzér hadnagyként - jelenleg nyugalmazott ezredes - tíz hónapot volt a második világháború alatt hadműveleti területeken, majd másfél évig hadifogságban. Hazaérkezését követően a "katpol" elnevezésű titkos katonai államvédelmi szerv letartóztatta, majd 1948-ban a hírhedt ÁVH kezei közé került. A fiatal műszaki egyetemista csatlakozott egy antikommunista ellenállási csoport katonai szárnyához, amelynek következményeként végigjárta Dél-Buda, Kistarcsa internáló táborait. Végül 1950 nyarán sokadmagával Recskre, a félig kész táborba szállították. Társaival részt vett az erdőirtásban, a barakkok építésében és a kőbánya feltárásban.

Az egykori recski internált sorsa a korszakra jellemző módon alakult. Szabadulása után - egészen a rendszerváltásig - megfigyelték, követték minden lépését. Több mint másfél évtizeden keresztül kizárólag segédmunkásként dolgozhatott. 1984-ben egy tervező vállalattól ment nyugdíjba.

Az Emlékpont múzeumban tartott megemlékezés zárásaként a résztvevők mécsest gyújtottak az áldozatok emlékére.

Az ünnep kapcsán az Emlékpont kutatói pénteken bejelentették, hogy a Kádár-rendszer egy szegmensének kutatása hamarosan lezárul. Erről a területről még soha nem készült tudományos feltárás. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában zajlott munka során olyan lista készült a szolgálat működéséről, nevekkel és adatokkal, amely rávilágít az egykori erőszakszervezet működésére. A témáról március elsején tartanak részletes sajtótájékoztatót Budapesten.