ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szigorúan nyilvános - Negyven köztünk élő SZT-tiszt

Egykori és jelenlegi nagykövetek, más külügyminisztériumi alkalmazottak, tanárok, kutatók, mérnökök és újságírók is szerepelnek abban az összeállításban, amelyet a Heti Válasz csütörtökön jelentetett meg az egykori szigorúan titkos (szt) állományú tisztek nevét tartalmazó lista alapján.
Létrehozva: 2011. március 10., 10:16
nyomtat küld

A cikkben az olvasható, hogy közismert személyiségek mellett a listán olyan egykori szt-tisztek szerepelnek, mint Lovró Csaba jelenlegi ciprusi nagykövet (a Gyurcsány-időszakban a Külügyminisztérium személyzeti főnöke), Berecz Marianne, az állami tulajdonú Mehib Zrt. nemrég leköszönt felügyelőbizottsági tagja (az egykori befolyásos MSZMP-politikus, Berecz János lánya), Dömény János, aki Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a külügy "minősített iratokat felülvizsgáló" bizottságának volt tagja, és Fekszi Márta, a Gyurcsány-időszak külügyi államtitkára; a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatos büntetőeljárás egyik gyanúsítottja.

A negyvenfős listán megtalálható továbbá John Ede, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetőjeként megismert John Emese apja, Szegedi Károly, aki több cikluson keresztül a szolnoki MSZP egyik legmeghatározóbb politikusa volt, és Tamássy István, aki bal- és jobboldalra sorolt nagyvállalkozók üzleti partnereként "egyaránt megtalálja számításait". A lap összeállítása tartalmazza még többek között Abella Miklós (AB-102, főhadnagy) nevét, aki a Republic zenekar menedzsere. A listán szerepel Kispál Antal (AG-21, százados), a Szegedi Hírlapkiadó Vállalat volt igazgatója, a Magyar Lapkiadók Egyesületének 1994 utáni társelnöke, valamint Békés Sándor (AC-25, őrnagy), az MTV pécsi stúdiójának vezetője, aki jelenleg a kaposvári egyetem médiatudományi tanszékének vezetője, 2008-ban Aranytoll elismerést kapott, s 2004-ig tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökségének - írja a lap.

Mint olvasható, szt-tiszt volt Zeley László (E-13, D-55, őrnagy), aki újságíróként dolgozott. Ő a Népszabadságban megjelent, Teller Edének tulajdonított 2003-as állevél társszerzője. Miután a hazai jobboldalt bíráló irományról nem sikerült bebizonyítani, hogy azt az időközben elhunyt atomfizikus írta, a napilap bocsánatkérésre kényszerült. A lap cikkében olvasható még Töttös Gábor (AT-45, hadnagy) neve, aki 1984-től volt MSZMP-tag; ő a Dátum Rt. lapkiadó főszerkesztő-helyettese, a rendszerváltás után Babits Mihály-szakértőként ismert, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékének docense. A tanárok és kutatók nevei között szerepel még Varga Dezső (AK-40, százados), az MTA Atomkutató Intézetének egykori tudományos igazgatóhelyettese; ő 1963-tól párttag, egy ideig munkahelye pártvezetőségének tagja volt, 1981 és 1985 között a magyar-szovjet kutatási kapcsolatok irányítója, jelenleg az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársa.

Ugyanitt áll Varjas Péter (AV-46, százados), a Pápai Textiles Művelődési Ház volt igazgatójának neve. Ő jelenleg a pápai református kollégium gimnáziuma fiúinternátusának nevelőtanára, a pápai református egyházközség pótpresbitere. Hábermann Gusztáv (E-20), művészneve Algol László, 1979 és 1988 között jelentéseket írt Galántai György képzőművész köréről; ma Gustav M. Habermann néven az új-zélandi Massey Egyetem pszichológiatanára.

A tanárok között olvasható Polgár Tibor (D-58, őrnagy) neve, akinek a fedőmunkahelye az MTA Filozófiai Intézete volt. 2003-ban Pozsgay Imrével közösen jelentette meg könyvét A rendszerváltás (k)ára címmel, később a Kodolányi János Főiskola tanáraként dolgozott.

Mások mellett kiemelték a 668 nevet tartalmazó listából Horváth Dénes Ivánt (AS-28, főhadnagy), aki 1967-től dolgozott a szolnoki kőolajkutatónál mint fúrómérnök, üzemvezető, osztályvezető, a rendszerváltás után pedig az MB Kőolajkutató Zrt. volt igazgatósági tagja, s a közelmúltig Szolnok városfejlesztő cégének igazgatósági tagja volt.

Hasonlóan mérnökként dolgozott Lázár József György (AO-24, hadnagy), akinek a fedőmunkahelye az Észak-dunántúli Közmű- és Magasépítő Vállalat volt. Ő 1985-ig egy algériai beruházáson főmérnök, majd 1987-től az Obiver beruházásán a bős-nagymarosi vízi erőmű kirendeltségvezetője volt. A Strabag Építő Zrt., illetve a Strabag MML Kft. volt cégvezetője, ma a Metrum Mérnök Kft. tulajdonosa.

Szegedi Károly (AS-9, hadnagy) a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat jogásza volt. A rendszerváltás után ügyvédként dolgozott és több cikluson át az MSZP önkormányzati képviselőjeként tevékenykedett Szolnokon. A listán ott van Wiktora Antal (AU-30, főhadnagy) neve is, aki az MSZP szombathelyi szervezetének egykori elnökségi tagja; ő a TIT vasi vezetője és a szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság tisztségviselője volt.

A Külügyminisztériumban múlt péntek óta vizsgálatot folytatnak arról, hogy a szigoruantitkos.hu honlapon közölt lista külügyminisztériumi vonatkozásai megfelelnek-e a valóságnak - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t. A korábbi szt-tisztekről több internetes portálon a múlt héten megjelent hírekkel kapcsolatos vizsgálat még nem zárult le, ezért "minden további lépést a Külügyminisztérium jelenlegi vezetése a vizsgálat eredményének függvényében tesz meg" - olvasható a tárca sajtó főosztályának vezetője, Pataki Eszter által jegyzett közleményben.

A szigoruantitkos.hu internetes portált a múlt héten indították el, az oldalon a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével készült kutatás alapján átfogó tanulmányt közöltek a Kádár-rendszer belügyminisztériumának szigorúan titkos állományú tisztjeiről és azok tevékenységéről. E tisztek hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, és hajtották végre az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat.

(Heti Válasz, MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések