ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az átmenet vége

Mégsem omlik össze a független, demokratikus jogállam. A kormánytöbbség szerdán bemutatott alkotmánytervezete nem rombolja le azt a közjogi konstrukciót, amelyet 1989-ben hoztak létre az akkor működő pártok, s amelyet közvetlenül a szabad választás után, három menetben lényegesen átalakított az Országgyűlés. Magyarország köztársaság marad, az államszervezet a hatalmi ágak megosztásának elve szerint működik, rendszeres időközönként szabad választások lesznek, s az emberi jogok az alaptörvény védelme alatt állnak.
Létrehozva: 2011. március 11., 10:00 | Utoljára frissítve: 2011. március 11., 10:01
nyomtat küld

Hazánk az európai országok közösségének tagja. Az első nyilatkozatokból ítélve nagy csalódás mindez azoknak, akik abban reménykedtek, hogy az egy éve megválasztott több mint kétharmados többség olyan hibát követ el, amelyre hivatkozva bárki illegitimnek minősítheti a törvényhozás folyamatát. Kifogásuk nyilván ezután is lesz. Akkor is, ha az új rendelkezések csak a húsz évvel ezelőtti alkotmányozók érzékenységét és a rendszerváltozás haszonélvezőinek politikai és gazdasági érdekeit sértik, a jogi követelményeket nem.

A teljes bejegyzés az MNO-n olvasható.

(Kulcsár Anna - Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések