ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Magyar siker a szabadalom területén

Az egységes európai szabadalmi rendszer kidolgozásáról a versenyképességi tanácsban hozott csütörtöki döntés a magyar elnökség jelentős sikere - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy pénteki háttérbeszélgetésen Budapesten.
Létrehozva: 2011. március 11., 12:33
nyomtat küld

Az államtitkár, aki Magyarország soros elnöksége idején a Versenyképességi Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön megállapodtak abban, hogy 25 tagállam megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat.

Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy most a részletek kidolgozása következik, és szeretné, ha a májusi versenyképességi tanácsülésen már erről is lehetne tárgyalni. A tervek szerint az első egységes európai szabadalom 2014-ben jelenhet meg. Az államtitkár kifejtette: az egységes európai szabadalmi rendszerben gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb lesz a jelenleginél megszerezni a szabadalmi oltalmat, és jelentősen hozzájárul a jogbiztonsághoz.

Példaként említette, hogy jelenleg 13 EU-tagországra szóló oltalom megszerzése 18 ezer euróba kerül, míg az USA-ban a szabadalom költsége 2 ezer euró körül van. Az egységes európai szabadalmi rendszerben pedig várhatóan feleződik az oltalom költsége. Cséfalvay Zoltán szerint az egységes európai szabadalmi rendszer hozzájárul a kutatás-fejlesztés-innováció felgyorsulásához, az igénybe vehető források növekedéséhez.

A tárgyalásokkal kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy tavaly decemberben az Európai Unió 12 tagországa értetett egyet az egységes európai szabadalom bevezetésével, és a magyar szakdiplomatáknak köszönhetően kompromisszumot lehetett kialakítani az ötven éve húzódó ügyben. A megerősített együttműködésbe 25 tagállam kapcsolódik be, Olaszország és Spanyolország most nem vesz, de az együttműködés nyitott és később csatlakozhatnak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések