ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Schmitt: Egész Európa küzd a családok válságával, a csökkenő születésszámmal

Egész Európa küzd az elöregedéssel, a családok válságával, a csökkenő születésszámmal - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn, A munka és a családi élet összeegyeztetésének hatása a demográfiai folyamatokra című szakértői konferencián Budapesten.
Létrehozva: 2011. március 28., 12:19 | Utoljára frissítve: 2011. március 28., 12:54
nyomtat küld

Fogy a magyar, fogynak az európai nemzetek - fogalmazott az államfő. Mint mondta, a március 28-án kezdődő európai népesedési és családügyi tematikus hét egyértelműen jelzi, hogy a döntéshozók, a jogalkotók, a tudományos műhelyek, a közélet szereplői európai szinten is össze kívánnak fogni a civil társadalommal. Így, együtt talán tényleg elegen leszünk, hogy megállítsuk a rossz folyamatokat, elinduljunk a helyes irányba, "átvigyük az életet a túlsó partra" - jelentette ki Schmitt Pál. Megemlítette, hogy a jelen állapot szerint a családok megbecsülésének, védelmének helye lesz a jövő magyar alkotmányában.

A köztársasági elnök szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a pozitív, támogató döntések, jó irányú változások csak nagyon lassan, de azért éreztetik a hatásukat, a rosszak viszont annál gyorsabban és drasztikusabban ássák alá a gyermekvállalási hajlandóságot. Utalt arra, hogy egész Európa küzd az elöregedéssel, a családok válságával, a csökkenő születésszámmal. Hangsúlyozta: bízik benne, hogy a magyar uniós elnökség munkája eredményeként a hét végére sikerül elfogadtatni az úgynevezett Trió+1 nyilatkozatot, amelyben a soros elnökség egymást követő országai hitet tesznek a gyermekvállalás, a munka és a család összehangolásának támogatása mellett.

Szerinte ma Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy nem a hatékonyság, az eredményesség, hanem a munkahelyen eltöltött óraszám számít. Kevés a hajlandóság a részmunkaidős foglalkoztatásra, a rugalmas munkaidő alkalmazására - tette hozzá, rámutatva: az az édesanya, aki otthon marad gyermeket nevelni, "afféle potyautasnak számít"; aki pedig visszamegy dolgozni, az rossz anyának. Véleménye szerint az lenne normális, ha a családok, az édesanyák szabadon hozhatnák meg döntésüket, amelyet csak és kizárólag a saját elvárásaik és vágyaik befolyásolnának. Úgy fogalmazott: azon nyugalmas állapot megteremtése a cél, amelyben minden család éppen akkorára nőhet, amekkorára az "élettől hivatást kapott". Ahol nem azért mennek vissza dolgozni a nők, mert a keresetük nélkül a család éhen hal; s fordítva: nem azért maradnak otthon, mert nem lenne munkájuk - mondta. Schmitt Pál kiemelte: egy felmérés szerint a magyar fiatalok 87 százaléka házasságot szeretne, elsődleges értéknek tekinti a családot, és kettőnél több gyermeket tervez.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte beszélt arról, Európa államaiban azt tapasztalni, hogy a polgárok nem akarnak családot alapítani, gyermeket vállalni. Hozzátette: 60-100 évvel ezelőtt, amikor az életszínvonal sokkal alacsonyabb volt, a népességszám emelkedőben volt. Szerinte éppen ezért nem az anyagiak az okai a népességcsökkenésnek. A valódi okokat belül kell keresni, a lelkünkben, a gondolkodásunkban, a hozzáállásunkban - tette hozzá.

Európa jövője a családokon múlik - mondta Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki szerint a bajok, a gondok a szomorúság és a nehézség a családok szétesésével kezdődnek. A szociális államtitkár beszélt egy angol kutatásról, mely rámutatott arra: a megkérdezett nők 20-30 százaléka úgy képzeli el anyaszerepét, hogy ameddig csak tud, otthon marad gyermekével; az édesanyák ötven százaléka fontosnak tartja a család és a munkahely összeegyeztethetőségét, míg a megkérdezettek húsz százaléka a karrierjét helyezné előtérbe.

Soltész Miklós kiemelte: nem szabad elítélni azokat a nőket, akik a karriert választják. Megjegyezte, érdekes lenne 2012-ben egy kutatást indítani, melynek az lenne a célja, hogy megvizsgálja azoknak az embereknek az időskori életét, akik a karriert választották. A KDNP-s politikus hangsúlyozta, hogy minden kormánynak kötelessége felhívni a fiatalok figyelmét az abortusz következményeire. Az erős Európa a gazdaság helyzetétől és a demográfiai helyzetétől függ. A gazdaság munkaerő nélkül nem működik, a gyermekvállalás további csökkenésével pedig Európa gazdasága további nehéz helyzetbe kerülhet - mondta Soltész Miklós, rámutatva: az Európában kialakult népjóléti rendszerek számára gondot okozhat a jelenlegi demográfiai helyzet.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések