ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Siker az ECOFIN ülésen létrejött megállapodás

A március 15-i európai pénzügyminiszterek tanácsának (ECOFIN) ülésén létrejött megállapodás a hat gazdasági jogszabályról jelentős siker, és a magyar elnökség mindent elkövet azért, hogy az Európai Parlament is döntsön ezekről a dokumentumokról - hangsúlyozta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának ülésén.
Létrehozva: 2011. március 28., 14:55 | Utoljára frissítve: 2011. március 28., 15:38
nyomtat küld

A bizottság tájékoztatót hallgatott meg a 2011. március 15-i ECOFIN tanácsülésen történtekről, különös tekintettel a gazdasági kormányzás alapjait jelentő hat jogszabály-tervezetre. A hat jogszabály közül kettő az EU stabilitási és növekedési
paktumának reformját tartalmazza, egy harmadik jogszabály a költségvetési eljárások szankcióival foglalkozik, egy másik jogszabály tanácsi direktíva lesz, amely szerint az átláthatóságot és ellenőrizhetőséget biztosító szabályozásnak a nemzeti jogrendszerben kell megjelennie. Két további jogszabály a túlzott deficiteljárás mintájára felállít egy túlzott egyensúlytalansági eljárást.

A bizottsági ülésen Kármán András utalt arra, hogy az ülést megelőző időben, több nyitott kérdés is volt, de sikerült előrehaladást elérni, így a március 15-i tanácskozásra már megállapodásra előkészített helyzet állt elő. Az államtitkár a példák között említette: az eredeti bizottsági javaslathoz képest a tanács által elfogadott jogszabályban változás, hogy nincs szankcionálási lehetőség olyan országok esetében, amelyek megszüntették a nyugdíjrendszer második pillérét. A makrogazdasági egyensúlytalanság megítélésében pedig vita volt arról, hogy a költségvetési többlet lehet-e olyan mértékű, amely már gazdaságpolitikai korrekciót igényel. Végül a tanácsban arra jutottak, hogy a költségvetésükben jelentős hiányt felmutató országoknak többet kell tenniük az egyensúly helyreállításáért, mint a többlettel rendelkezőknek.

Kármán András elmondta, hogy az Európai Unió hitelességének helyreállítása szempontjából nagyon fontos a tanácsülésen elfogadott hat gazdasági jogszabály, amely jó kiindulási alapot jelent az Európai Parlamenttel való tárgyaláshoz. Az ütemtervvel kapcsolatban Kármán András közölte, hogy április 20-án fog az Európai Parlament illetékes bizottsága szavazni a parlamenti álláspontról, és várhatóan június közepén a plenáris szavazásig eljut a téma.

Az államtitkár kitért arra, hogy a hat jogszabályon túl a pénzügyminiszterek tanácsa foglalkozott a fedezetlen shortolás tilalmának ügyével is. Az erről szóló jogszabályjavaslat először járt a pénzügyminiszterek tanácsa előtt. Az államtitkár szerint májusban már akár megállapodás is lehet tanácson belül a fedezetlen shortolás tilalmáról szóló jogszabályról.

Képviselői kérdésre válaszolva Kármán András elmondta, hogy készül a magyar konvergencia program, amelynek központi eleme a Széll Kálmán Terv lesz. A magyar konvergencia programot a kormányjóváhagyást követően április 15-ig benyújtják Brüsszelnek.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések