ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Májustól a Nyugdíjfolyósító utalja a MAK művészeinek nyugdíját

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium prioritásnak tekinti a nyugdíjsegélyek biztonságát. Szeretnénk ezúton is megnyugtatni az érintetteket, hogy azok az alkotóművészek, akik eddig a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól kapták nyugdíj-segélyüket nem maradnak ellátás nélkül, ahogy erről már többszöri közleményben is hírt adtunk.
Létrehozva: 2011. április 5., 18:03
nyomtat küld

Az 1316/2010. (XII. 27.) Kormányhatározat alapján számos más állami közalapítvánnyal együtt - a következő hetekben a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) is megszűnik. Az átalakítás nem érinti a MAK által eddig folyósított ellátásokat. A MAK által folyósított nyugdíjsegélyek - özvegyi, árvasági vagy rokkantsági ellátások - továbbra is járnak az arra jogosultaknak, csupán annyi változik, hogy májustól a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja azt (folyószámlájára vagy postai úton, ahogy az eddig is történt). Ezt szabályozza a március 31-én kihirdetett 52/2011 számú kormányrendelet.

A kormányrendeletre annak érdekében volt szükség, hogy a nyugdíjak folyósítása az eddigieknél biztonságosabb és kiszámíthatóbb keretek között történjen. A jövőben minden művész, illetve hozzátartozója a járandóságát az állami nyugdíjakkal egy időben, rendszeresen és pontosan fogja megkapni. Az érintett nyugdíjasokra semmilyen plusz adminisztrációs kötelezettség nem hárul, a MAK átadja az adatbázist és a megállapító határozatokat is. Amennyiben a nyugdíjas művész társadalombiztosítási nyugellátással is rendelkezik, akkor azt a nyugdíjjal megegyező időben, részletezve fogja megkapni.

Semmilyen hátrány nem éri a művészeket, sőt néhány kiigazítással tovább él a méltányossági nyugdíj megállapítás lehetősége. Jogosult lesz minden olyan művész nyugdíjra, aki 1992-ben betöltötte a 40. életévét, de nem tudott legalább 10 év tagsági időt szerezni és nincs társadalombiztosítási nyugellátása. Méltányossági nyugdíjemelés is kérhető a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szabályai szerint.

Azok számára, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, de jogosultak lesznek a MAK nyugdíjsegélyre, a rendelet alapján még a MAK állapítja meg az ellátást, a folyósításra azonban csak akkor kerül sor, amikor a jogosult eléri a 62. életévét. Addig a megállapított nyugdíjakat nyilvántartják és a folyósított nyugdíjakkal azonos mértékben emelik, hogy a művészek ne szenvedjenek kárt a korábbi nyugdíj megállapítása miatt.

A Magyar Állam a Közalapítványon keresztül eddig több mint 15.000.000.000-Ft-ot fordított a nyugdíjsegélyekre. Ez az összeg sokszorosa annak, amit annak idején a Művészeti Alap levont a művészektől, és többszöröse a Közalapítvány jelenlegi teljes vagyonának. A kormány a továbbiakban is biztosítja a volt Művészeti Alap-tagok és az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért jogosultak ellátását, a vagyont pedig továbbra is művészeti célra - a magyar kultúra értékeinek gyarapítása érdekében - kívánja működtetni. Ehhez számítunk az alkotó művészek támogatására is.

(Nemzeti Erőforrás Minisztérium)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések