ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A Fidesz miskolci szervezetének közleménye

Létrehozva: 2011. április 5., 19:05
nyomtat küld

Wittner Mária, Horn Gyula és Toller László is Budapesten született, éppen ezért érthetetlen és értelmetlen az MSZP április 1-jén Miskolcon, a Fidesz-szervezet Kossuth utcai irodája előtt tartott, Wittner Mária kijelentései elleni demonstrációja.

Amennyiben az MSZP miskolci szervezetének az volt a célja, hogy valamivel magára irányítsa a figyelmet, akkor az nem sikerült. Ha az volt a célja, hogy a miskolci Fidesz-szervezet figyelmét keltse fel, akkor ez sikeresnek mondható, hiszen egyrészt észrevettük, hogy a bejárat előtt tartották a demonstrációt, másrészt észrevettük a helyi MSZP-s szervezet által képviselt pökhendiséget és gúnyos magatartást.

Az MSZP-t annak idején Havas Szófia, Horn Gyula volt miniszterelnök unokahúgának kijelentései nem sarkalták demonstrációra, sőt Havas Szófia mondataitól akkor még az MSZP-frakció ötvenhatos munkacsoportja közleményben határolódott el. A helyi MSZP-s vezetést Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi kijelentései sem háborították fel annyira, hogy demonstrációt szervezzen. De hogy közelebbi időpontra, 2010. december 21-ére is hivatkozzunk: a miskolci MSZP soraiban április 1-jén demonstráló miskolci Varga László képviselő Parlamentben elhangzott szavai ("menjetek a p***ba") sem váltottak ki tiltakozást.

A fenti példákból kitűnik, hogy az MSZP a hiteltelenség pártja, éppen ezért nem áll jogában semmit sem kérnie Wittner Máriától, a kegyetlen megtorlásba és diktatúrába torkolló szabadságharc kommunisták által halálra ítélt túlélőjétől.

Molnár Attila
Fidesz Miskolci Szervezete
elnök

(A Fidesz miskolci szervezetének közleménye)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések