ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tömegközlekedés nélkül Esztergom

A szerdai nap folyamán a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója közleményben jelezte, hogy júniustól megszünteti szolgáltatását városunkban, mert bár többször kezdeményezték a tárgyalást, mégis eredménytelen volt. Ez az első figyelmeztető jel arra, milyen következményekkel járhat, ha a képviselő- testület nem ül össze, mert a polgármester asszony tartós akadályoztatást jelent be - olvasható az esztergomi Fidesz-frakció közleményében.
Létrehozva: 2011. április 7., 10:14
nyomtat küld

A Fidesz- KDNP-frakció képviselő csoportja már múlt hét csütörtökön is jelezte, azzal, hogy Tétényi Éva nem tartotta meg a testületi ülést veszélybe sodorta a helyi tömegközlekedést, mert nem született döntés a pályázati kiírásban. Ez sajnos a szerdai nap folyamán beigazolódott. Az elmúlt 11 évben soha nem fordult elő olyan helyzet, hogy veszélybe került volna a helyi tömegközlekedés, hiszen az akkori városvezetés érdemi munkát végzett, és mindig meg tudott egyezni a Volánnal.

A Tétényi Éva által elindított csődeljárás, valamint a tartós akadályoztatás miatt a tömegközlekedés meg fog szűnni júniustól. A Fidesz- KDNP-frakció mindent megtesz annak érdekében, hogy a Vértes Volán megváltoztassa döntését. Véleményük szerint létre kell hozni egy csoportot, bizottságot, amely folyamatos tárgyalást folytat a tömegközlekedési társasággal. Ehhez azonban szükség van testületi ülésre, amelyet a polgármester- asszony egyelőre nem hajlandó összehívni.

Ezért felszólítjuk Tétényi Évát, hogy kezdjen el dolgozni Esztergomért, az esztergomiakért, mert a helyi tömegközlekedés megszűnése csak az első súlyos következménye annak, hogy nincs testületi ülés - áll a kommünikében.


Fidesz-KDNP Esztergomi Képviselőcsoportja

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések