Balliberális csapásirányok

Létrehozva: 2011. április 27., 17:02 | Utoljára frissítve: 2011. április 30., 13:11	nyomtat	küld

- Hónapok óta számos súlyos, néhol durva kritika éri a médiatörvényt és az alkotmányt is, nem csupán nyugati lapok hasábjain, hanem politikai körökben is. Ez Magyarország vagy a magyar kormány elleni támadásként értékelhető?

- Itthon a Fidesz kétharmados győzelme és kormányalakítása azt jelenti, először a rendszerváltás óta lehetőség nyílt arra, hogy végre lehet hajtani egy olyan fordulatot, amely, reményeim szerint, felszámolja a kommunizmus maradványait. Mindezek nyomán tehát Magyarország új lapot nyithat, ami nyilvánvalóan sérti a balliberális erőtér érdekeit. Ennek az erőtérnek, amelynek a középpontjában az MSZP áll, Európa számos országába is elérő kapcsolatrendszere van. Ezt kihasználva jelölték ki a Fidesz-kormány elleni támadások fő csapásirányát, ami a magyar soros uniós elnökség idején nem marad figyelem nélkül.

- Orbán Viktor március 15-i beszédében lényegében párhuzamot vont Bécs, Moszkva és Brüsszel között, mondván, a magyarok nem tűrték és tűrik, hogy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk. Brüsszel megfelelője a beszédben vajon egy-két nyugat-európai nagyhatalom, az Európai Bizottság, az EP vagy ennek néhány frakciója lehetett?

- Tényleg nem kell elfogadnunk diktátumokat, hiszen Magyarország független ország, amely a saját akaratából lett a tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak. Orbán Viktor vélhetőleg gazdasági diktátumokra (is) gondolhatott. A miniszterelnök kijelentése egyáltalán nem jelentett EU-ellenességet, de bizony vannak olyan tagországi érdekek, amelyeket Brüsszellel szemben nemegyszer képviselni kell.

- Ön találta meg azt a - lapunkban megjelent - levelet, amely 1959-ben született Heller Ágnes aláírásával. Cikkünk nyomán az elmúlt napokban egyre nagyobb port kavart a Heller-ügy, és a filozófus magyarázkodása közepette már a baloldali sajtó is foglalkozott az ominózus levéllel, jórészt úgy, hogy már Hankiss Ágnest is próbálják támadni. Mi a véleménye minderről?

- Az értelmiség jelentős része, az ellenzékiek közül is számosan párbeszédben álltak Aczél Györggyel 1986-ban. Ebben - ha nem párosult erkölcstelen üzlettel vagy mások befeketítésével - semmi kivetnivalót nem találtam, ma sem találok. Meghívtak egy nagy társaságot egy magánlakásba, ahol ott volt az akkori alkotó értelmiség színe-java, sokan, és ott volt vendégként Aczél is. Három nevet mondok csupán, olyanokét, akik erről nyilvánosan már beszéltek: Jancsó Miklós, Hernádi Gyula és Konrád György. Aczél elmondta, hogy egy olasz lap akar interjút készíteni vele, valami személyes hangvételűt, és kíváncsi, hogy szerintünk miről kéne beszélnie. Én megkérdeztem, igaz-e az a "pletyka", hogy ellene szavazott annak idején Nagy Imréék kivégzésének, mert ha igen, azt kéne elmondania.

- Kapott választ?

- Rám nézett, és annyit mondott: maga ilyeneket terjeszt? Majd elfordult. Való igaz, ott nem mertem tovább erőltetni a dolgot. Hetekkel később kaptam egy levelet, hivatalosan, lepecsételve, amelyben Aczél feltette - mint később megtudtam, sokaknak - ugyanazt a kérdést, hogy mit is mondjon az olasz lapnak. Én pedig megírtam szintén ugyanazt. Erre sem kaptam választ.

- Ezek szerint jórészt ebből a történetből hoztak össze az elmúlt napokban egy publicisztikát az egyik baloldali napilapban?

- Igen. Egyébként elfogadom, hogy voltak ennél bátrabb életminták is, bár nem sokan tudnak felmutatni olyat. Ugyanakkor megjegyzem, hogy 1986-ban, tehát ugyanebben az évben Nagy Gáspárt a Nagy Imrére utaló verse miatt szankciók érték... Ez ma már furcsa, de kiejteni nem lehetett például a kivégzések kifejezést, ebben az összefüggésben. Úgyhogy én hajlandó vagyok hamut szórni ezért a fejemre, főként akkor, ha előbb mutatnak még néhány embert, aki akkoriban a kivégzésekre írásban rákérdezett.

- Az elmúlt egy hétben Heller Ágnes végzett érdemi önvizsgálatot ön szerint?

- Nem. Az kiderült, hogy ő és a köre másként értékelik a levélben foglaltakat. Legyen ez most már az ő dolguk. Ami viszont üdvös volna: elkezdeni egy beszélgetéssorozatot, és személyes történeteken keresztül felfejteni ezeket az évtizedeket.

- Európai parlamenti képviselői munkájának a középpontjában mostanság mi áll?

- A magyar EP-képviselők közül én foglalkozom a terrorelhárítás és a szervezett bűnözés problémakörével, két európai parlamenti bizottságban is. Mostanában elég sok a munkám. Néppárti jelentéstevője lettem egyrészt az Európai Unió belbiztonsági stratégiájának, másrészt a terrorelhárítás témájának. Nemrégiben támadt az az ötletem, hogy rendezzünk egy közmeghallgatást, amelyet A hírszerzés és a belbiztonság jövője az
Európai Unióban címmel a minap meg is tartottunk az EP-ben. Meghívásunkat elfogadta több európai ország titkosszolgálati vezetője, ami azért is nagy eredmény, mert ők a nyilvános szereplést általában kevéssé részesítik előnyben. A titkosszolgálati együttműködés kérdéseit jártuk körül, ám mostanság felmerül az is, hogy lesz-e az EU-nak saját hírszerzése. Ennek a megvalósulásától persze az unió még nagyon messze áll, és nagyon sok az akadály, de abban mindenki egyet­értett, hogy szorosabb együttműködésre és információcserére az EU belső és külső biztonsági szervei között szükség van.

- Cirka két hónappal ezelőtti hír, hogy országosan ismert személyek és politikusok is szerepelnek azon az internetes oldalon, ahová több száz nevet tartalmazó lista került fel azokról, akiket a rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium személyzeti osztálya szigorúan titkos (szt) állományú tisztként tartott nyilván. Mint ismert, a lista Boér Zoltán, Fráter Olivér és Ungváry Krisztián levéltári kutatásai alapján készült. Európai parlamenti kompetencia­területe miatt, gondolom, "beleütközött" ebbe az ügybe.

- Valóban, annál is inkább, hiszen a kommunista állambiztonság működési mechanizmusaival, illetve örökségével magam is foglalkozom. Személyes véleményem az, hogy ezen a területen fontos lenne rendet tenni, de ezt csak elvszerűen szabad elvégezni. Nem tudom, szerencsés-e, ha úgymond véletlenszerűen előkerülő listákkal operálunk, amelyek töredékesek, esetlegesek, és amelyeknek a forrásait sem mindig ismerjük. Végre jó lenne látni, hogy mi maradt meg a kommunista állambiztonság dokumentumaiból, a levéltárban sajnos ugyanis csak a kulcsfontosságú iratok egy része lelhető fel. Azok neve pedig továbbra sem ismert, akik ténylegesen szerepet vállaltak a rendszerváltás manipulálásában, illetve az elmúlt húsz év piszkos háborúiban, pártok bomlasztásában, közösségek, emberek lejáratásában. Márpedig ezekben az akciókban egyértelműen fel lehetett fedezni a (poszt)kommunista hálózati technikákat. Az érintett személyek iratai azonban még ma sem kutathatók - a helyzet feloldásához pedig erős politikai akaratra lenne szükség.