ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pintér: Rend és közbiztonság a fejlődés feltétele

Pintér Sándor napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a közelmúltban a törvényesség látszatát keltve bontották meg a rendet több településen, a főszereplő Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon is a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület volt. Az az egyesület akart rendet csinálni Gyöngyöspatán, amely a videofelvételek tanúsága szerint a saját soraiban sem tud rendet tartani - fogalmazott a Parlamentben a belügyminiszter. Lázár János reagálásában elmondta, frakciója támogatja, hogy az állam fel tudjon lépni azokkal szemben, akik káoszt akarnak.
Létrehozva: 2011. május 2., 15:43 | Utoljára frissítve: 2011. május 2., 15:44
nyomtat küld

kapcsolódó
"Rendet teszünk!"

Rámutatott: a Szebb Jövőért oda ment rendet csinálni, ahol erre nem volt szükség, mert január elseje óta mindössze 12 kis értékű tulajdon elleni bűncselekmény történt, megérkezésük nyomán azonban 17 esetben történt feljelentés. A probléma az, hogy ennek az egyesületnek van politikai háttere is, amely sajnos itt van a parlamentben, rendet hirdetve és rendetlenséget gerjesztve - mondta Pintér Sándor, aki kérte a képviselők támogatását a Btk. módosításához. Kijelentette: az ország csak akkor tud fejlődni, ha megfelelő rend, közbiztonság lesz.

Lázár: Rendet kell teremteni

Rendet kell teremteni - mondta a fideszes Lázár János, aki hangsúlyozta, frakciója támogatja, hogy az állam fel tudjon lépni azokkal szemben, akik káoszt akarnak. Szerinte a Jobbik hasznot akar húzni a Gyöngyöspatán történtekből, védi a "neonáci, szélsőséges egyesületet". Harangozó Tamás (MSZP) felszólalására felvetette: miért nem emelt szót, amikor 2006-ban neonácik masírozhattak a Hősök terén, illetve, amikor magyarok szemét lövette ki a kormány.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések