ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Javítani kell a sertéstenyésztők alkupozícióját

Javítani kell a sertéstermelők alkupozícióját, és az árfigyelő rendszer mellett az árrésfigyelést is be kell vezetni - javasolták egyebek közt az uniós tagállamok agrárminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon, amelynek egyik napirendi pontja a nehéz helyzetbe került sertéságazat volt.
Létrehozva: 2011. május 18., 08:24 | Utoljára frissítve: 2011. május 18., 10:41
nyomtat küld

Mint a megbeszélés után a soros magyar EU-elnökség nevében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter sajtóértekezleten elmondta, Dacian Ciolos mezőgazdasági EU-biztos ígéretet tett arra, hogy ezeket a javaslatokat figyelembe fogja venni az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformja során, a konkrét jogszabályi indítványok megfogalmazásakor. Ugyanezt ígérte azokkal az elhangzott felvetésekkel kapcsolatban, miszerint a sertéságazatban is fontos lenne hosszú távon a minőség növelése és az innováció, illetve szükség lenne a promóciós lehetőségek bővítésére. Több miniszter úgy fogalmazott a vitában, hogy a sertéságazatban válságkezelés helyett válságmegelőzésre lenne szükség. A sertéshús ára stagnál, illetve csökkent az idén, miközben a takarmányárak az égbe szöktek - mondta Fazekas Sándor még a keddi megbeszélés előtt az MTI-nek, vázolva a sertéságazat problémájának lényegét.

A miniszterek tanácskozásán Lengyelország javasolta a cukorkvóta 15 százalékos emelését. Ezt a javaslatot - közölte a magyar agrártárca vezetője - számos olyan ország képviselője támogatta, ahol a korábbi évek cukorreformja következtében radikálisan csökkent, illetve meg is szűnt a cukortermelés. Végül azonban nem született döntés a 15 százalékos kvótaemelésről.

Ciolos biztos - tájékoztatott Fazekas Sándor - rövid távon a helyzet stabilizálását a kvótán kívüli cukor felhasználásában, illetve az import növelésében látja, "ezen felül pedig megerősítette szándékát, hogy a KAP-reform során a cukorpiac további liberalizálására tesz majd javaslatot". A cukorreform kiinduló pontja annak idején az volt, hogy a harmadik világ dél-amerikai fejlődő országai piachoz jussanak, a támogatott európai cukorgyártás leépítése révén. Ezek a támogatott államok azonban időközben sokat fejlődtek, másrészt pedig felmentek az energiaárak. A cukorból bioetanolt készítenek, s emiatt még magasabb lett a cukor világpiaci ára. A cukor ára ma igazából az energiaárakhoz igazodik - mondta a magyar agrártárca vezetője még a tanácskozás előtt az MTI-nek. A lengyelek azt is javasolták, hogy a jelenlegi tonnánkénti 101 euróról emeljék 130 euróra a gabona tonnánkénti intervenciós árát. Dacian Ciolos szerint azonban ez nem indokolt, a mai ár jól betölti a biztonsági háló szerepet.

A miniszteri tanácsülésen támogatólag vették tudomásul azt a francia kérést, amely az aszálykárok miatt előleg folyósítását kéri a területalapú támogatásból. Szó volt a miniszterek tanácskozásán kötelező erdészeti jogszabályok meghozatalát célzó kezdeményezésekről is. E tekintetben egyelőre teljes konszenzus nem, csupán minősített többség alakult ki, ugyanis Nagy-Britannia, Svédország és Hollandia kétségbe vonja az erdészeti ágazat további szabályozásának szükségességét.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések