ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Hosszú távon is biztosítani kell a feltételeket

Az atomerőművek biztonsági állapotának felmérését követően hosszú távon is biztosítani kell a feltételeket a folyamatos ellenőrzésre - hangsúlyozta a magyar uniós elnökség képviseletében felszólaló Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nukleáris biztonságért felelős miniszterek találkozóján 2011. június 7-én, Párizsban. A tanácskozás egyik fő célja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség fukusimai nukleáris baleset tanulságait felmérő, 2011. június 20-24-i nemzetközi konferenciájának előkészítése.
Létrehozva: 2011. június 8., 09:12
nyomtat küld

A Japánban történt baleset óta a nukleáris biztonság megerősítésének kérdése még az eddigieknél is aktuálisabbá vált - húzta alá Fellegi Tamás. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió a lehető legrövidebb időn belül reagált a fukusimai eseményekre. A 2011. március közepén megtartott Magas Szintű Konferencián a résztvevők egyetértettek az atomerőművi stressz tesztek elvégzésének szükségességében, önkéntes végrehajtásában. Az Energia Tanács Fellegi Tamás által összehívott március végi rendkívüli ülése pedig elrendelte az átfogó tesztek kidolgozását és mielőbbi végrehajtását. Az elmúlt hetekben arról is döntés született, hogy az egységes vizsgálati szempontok a természeti katasztrófákra és az emberi mulasztásra terjednek majd ki.

Az európai uniós felülvizsgálati kezdeményezés példaértékű lehet az atomenergiát hasznosító harmadik országok számára is. A pillanatnyi állapotfelmérést követően azonban hosszú távon is biztosítani kell a feltételeket a folyamatos ellenőrzésre, különös figyelemmel az emberi tényező szerepére - emelte ki Fellegi Tamás. Hozzátette, hogy a nemzeti stressz tesztek alapján 2012 első felében várható a Bizottság végleges jelentése a felülvizsgálati folyamat tanulságairól.

Magyarországon az Országos Atomenergia Hivatal már átadta a Paksi Atomerőműnek a célzott biztonsági felülvizsgálat tartalmára vonatkozó hatósági követelményeit. A Paksi Atomerőmű biztonsági tartalékainak újraértékelését 2011. október 31-ig végzik el a szakemberek. A hazai energiaellátás biztosítása érdekében a hamarosan a kormány elé kerülő Nemzeti Energiastratégia az elkövetkező évtizedekben is számol az atomenergiával.

A miniszter beszédében a nukleáris biztonsági kérdések területén való együttműködés fokozott jelentőségére is felhívta a figyelmet, azzal érvelve, hogy a szakmai tudás és a tapasztalatok megosztása elősegíti a bármely okból bekövetkező nukleáris balesetek megelőzését és a nukleáris biztonság erősítését.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések