ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Határon Túra Augusztusban: 8 nap, 100 település, 850 kilométer kerékpáron

A 2010-es KorszakVáltó Határon Túra sikere után a szervezők, az ötletgazda Lánczi Tamás, Révész Máriusz és Eisenkrammer Károly úgy döntöttek 2011-ben is megszervezik az Erdélyt és Magyarországot összekötő, nagyszabású kerékpáros túrát.
Létrehozva: 2011. június 10., 11:05
nyomtat küld

Az augusztus 13-a és 20-a közötti esemény legfőbb célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremtést az anyaország és a határon túl élő magyarság között. A várhatóan több száz fős "mezőny" 8 nap alatt, 100 települést érintve, Gyimesbükk és Budapest között 850 kilométert fog letekerni. Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, sport-nagykövete Pulai Imre olimpiai- és világbajnok.

A tavalyi túrától eltérően idén nem Budapestről, hanem Erdélyből, az "Ezeréves határtól" indul a karaván, és a fővárosba, a Parlament elé érkezik. Menet közben a csapat kapcsolatot keres az útvonalba eső mintegy száz településsel és a túra médiapartnerein keresztül megmutatja ezeket a részben magyar többségű erdélyi városokat, falvakat. A túra célja továbbá, hogy az anyaországban élők számára kézenfekvő idegenforgalmi, turista célpontok legyenek ezen határon túli települések. Így a 2011-es túra szlogenje: "Élmény. Teljesítmény.", hiszen az esemény egy életre szóló élményt nyújt a résztvevők számára és sportteljesítmény szempontjából is embert próbáló!

A Határon Túra 2-300 résztvevője és a hozzájuk út közben - egy-egy napra - csatlakozó, várhatóan több ezer kerékpáros Gyimesbükk, Székelyudvarhely, Szászrégen, Kolozsvár, Pádis, Nagyszalonta, Szarvas, Kecskemét érintésével, 850 km megtétele után, augusztus 20-án érkezik a Parlament elé; az esemény egyben a Nemzeti Ünnep részévé is válik.
A Határon Túrára elindult a regisztrálás, bővebb információk a rendezvény honlapján és a csatolt dokumentumban találhatóak: www.hatarontura.hu.

Kiadta: Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság, Sajtóiroda

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések