ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az extraprofit feledékeny védelmezői

Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának keddi ülésén a szocialista politikusok éppen úgy viselkedtek, mint amire az egész MSZP politikája épül. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter meghallgatásán is nyilvánvalóvá tették, hogy az MSZP a lakossággal szemben az energiaszolgáltatók érdekeit képviseli, azok extraprofitját próbálja védelmezni.

Létrehozva: 2011. július 5., 21:06
nyomtat küld

2011-ben éppen úgy, mint a korábbi években is. A bizottsági meghallgatáson a szocialista politikusok ugyanis szemérmesen hallgattak arról a tényről, hogy az MSZP kormányzása alatt minden évben az infláció fölött emelkedett a földgáz és a villamos energia ára. Mint ahogyan mára már azt is elfelejtették, hogy a távozó Bajnai-kormány 25 százalékos gázáremelkedést készített elő, amit a jelenlegi kormány megakadályozott. Számunkra az MSZP által hivatkozott Eurostat adatokból legtisztábban az látszik, hogy a szocialista kormány utolsó kormányzati esztendejében is jelentős, a lakosság teherbírását figyelmen kívül hagyó áremelést hajtottak végre. Mindezzel szemben 2010 és 2011 között csökkent az energiaárak növekedésének az üteme, 2011-ben a földgáz fogyasztói ára a lakossági fogyasztók 54 százaléka számára egyáltalán nem emelkedett, a háztartások 67 százalékában pedig 1 százalék alatt maradt az áremelkedés mértéke. A kormánynak – különösen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak – és az annak a munkáját támogató frakciónak köszönhetően Magyarországon megszűnt az a gyakorlat, hogy az energiaszolgáltatók a fogyasztók kárára termelhessenek extraprofitot, még ha ennek a szocialisták – nyilván üzleti érdekeltségük miatt – nem is örülnek.

Kiadó: Fidesz-frakció

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések