ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Demográfiai földprogram indul

A Vidékfejlesztési Minisztérium célkitűzései között szerepel egy olyan
új gazdasági kultúra kialakítása, melynek hatására megállítható a magyar vidék további leépülése. Ezért a társadalmi vitára bocsátott, és ősszel az Országgyűlés elé kerülő új vidékstratégia egyik meghatározó része a demográfiai földprogram elindítása lesz, ami nem jelent mást, mint hogy a fiatal gyermeket nevelő házaspárok állami tulajdonú termőföldekre tehetnek szert adott feltételek mellett. Az IKSZ Vidékért Munkacsoportja támogatja a kezdeményezést.

Létrehozva: 2011. július 20., 12:10
nyomtat küld

Az állami földekhez minden esetben nyilvános pályázat útján juthat majd hozzá a demográfiai földprogramban részt vevő fiatal házaspár. Azonban a pályázók csak akkor kaphatják meg 20-25 éves időszakra a termőföldet, ha minimum két gyermeket vállalnak, illetve életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, és az adott településen maradnak. A bérleti időszak természetesen a későbbiekben meghosszabbítható.

A programot a jelenleg bérbe adott állami tulajdonú termőföldek felhasználásával kívánja megvalósítani az állam. Ennek kivitelezéséhez azonban meg kell várni a Nemzeti Földalap jelentését, melynek határideje: 2011. augusztus 31. Ekkor fog kiderülni egyértelműen mindenki számára, hogy kik, és milyen feltételek mellett bérlik az állami tulajdonú földterületeket. Ezt követően már lehet konkrét lépéseket tenni a bérleti szerződések újratárgyalásával kapcsolatban.

Ma az állami tulajdonú földterületek nyolcvan százalékát a múlt káros szereplőihez köthető 180 tőkeerős tőkés társaság bérli - nevetségesen alacsony áron. Ezek a társaságok az elvtelen alkuk korszakában a Bajnai-Gyurcsány-korszak idején pártállami, illetve szocialista kapcsolatrendszereinek köszönhetően ki tudták lobbizni, hogy ne kelljen megfizetniük bérleti díjként az állam számára a földpiacon elvárt bérleti díjat. Ezek a tőkés társaságok mindössze 50-100 Forint közötti összeget fizetnek bérleti díjként hektáronként az államnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a továbbiakban ez a helyzet fennálljon.

Az állam érdekelt abban, hogy felbontsa azokat a bérleti szerződéseket, melyek során kedvezőtlen feltételek mellett adták bérbe egykor a földterületeket. Ezenkívül 2011 októberében lejár kb. 400 hektár állami tulajdonú földterület bérleti szerződése. Ezen szerződések felbontása által az államnak minden lehetősége megvan arra, hogy az így felszabadult földterületek a demográfiai földprogram keretében kerüljenek felhasználásra. Ezekkel a földterületekkel olyan vidéken élő, illetve vidéken letelepedni vágyó fiatal házaspárok fognak foglalkozni, akik 2 vagy 3 gyermeket vállalva életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak.

A demográfiai földprogram csak sikeres lehet, mivel általa megállítható a fiatalok elvándorlása, és a vidék nem elöregedni, hanem fiatalodni fog. Valamint a biztos megélhetés vonzó lehet a most városban élő fiatal házaspárok számára is, akik vidéken nemcsak biztos megélhetést találnak maguknak, hanem tiszta levegőt, nyugodt légkört, ezáltal biztonságban lehet családot alapítani és felnevelni azokat a gyermekeket, akik a jövőt jelentik a vidéki Magyarországnak.
 

(IKSZ Vidékért Munkacsoportja)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések