Amikor megjött a zászló

Létrehozva: 2011. augusztus 19., 11:42	nyomtat	küld

Sinkovics Ferenc: Augusztus 20. a magyarság talán legszebb ünnepe. Afféle magyar karácsony. Persze vannak, akik folyton azt mondják, épp itt az ideje, hogy modernizáljuk kicsit, alakítsuk át, toljunk rá néhány aktuális dolgot, például egy popfesztivált, egy másságnapot, de az sem lenne rossz, ha ekkor kezdődne az újabb Való Világ-széria. Hagyjuk már azt a folytonos zászlólengetést, a vonulásokat, a hülye szentséges dalainkat meg azt a képmutató pátoszt. Egy másságfesztivált is igazi rituálévá lehet alakítani, és azt legalább nem hinti be a több mint ez ezer esztendő szürke pora, egy másságfesztivál bizony friss, mint az eper. Akik ilyeneket ajánlgatnak a magyar társadalomnak, azok fizikai értelemben ugyan itt élnek közöttünk, de lélekben igen távol állnak tőlünk. Egy pici liberális érdekközösség hangja ez, amit persze sokszorosan felerősít az általa uralt média meg a kívül élő, befolyásos barátok szűnni nem akaró nyilatkozatai a világsajtóban. Zaj és ricsaj az egész! Erről jut eszébe az embernek, hogy mennyire csendes ünnep augusztus 20. Dübörögnek majd a Gripenek hajtóművei a bámész közönség felett? És nagy robajjal durrognak majd az esti tűzijáték bombái? Igen, de augusztus 20. szép, belső csendjét, a hagyománynak kijáró tiszteletteljes csendet és szelíd pátoszt a hajtóművek és tűzijátékbombák sem tagadják meg. Csendesek voltak a kis falvakban rendezett ünnepségek is, amelyeken millenniumi zászlót kapott valamely község. Nehéz volt az élet akkor is ezekben a falvakban. Semmi sem járt a zászlóval, de mégis kijött a település apraja-nagyja. Mert fontosnak érezte, hogy ott legyen. Valamit megint el kellene kezdeni…