ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A korszerű nemzetállam

Lehetett volna ellentétes nézetek közti vita is ez a kötcsei találkozó. Az első év gazdasági mutatói alapján közgazdászok, vállalkozók, gazdasági szakemberek kifejthették és ütköztethették volna véleményüket, az is rendkívül tanulságos lett volna.

Létrehozva: 2011. szeptember 12., 08:54
nyomtat küld

Úgy tudtuk, gazdaságról, adórendszerről és pénzügyekről lesz szó a gazdaságért felelős miniszter, majd a kormányfő előadásában. De ez a kötcsei találkozó valójában nem valamely megvitatható gazdaságpolitikáról, hanem a követendő gazdaságfilozófiáról szólt, különösen, ami Orbán Viktor előadását illeti. Nem véletlenül hangzott el a különbségtétel a közgazdász és a gazdaságpolitikus közt: feladatuk érintkezik, de eltérő, más a szemszög, amelyből az ország gazdasági arculatára és lehetőségeire tekintenek, és a felelősségi körük sem ugyanaz. A kormányfő nemcsak azt tette egyértelművé, hogy a gazdaságpolitika fő irányán nem kíván változtatni, hanem azt is, hogy ennek komoly és fontos okai vannak. A cél, amit nem ártott volna már a rendszerváltozás után azonnal kitűzni, ma nem kevesebb, mint hogy „föl kell építeni a huszonegyedik századi magyar nemzetet”. És hiába a vádaskodások, szó sincs semmiféle restaurációról, nem is lenne célszerű. A két világháború közti időszak nem példa, hanem történelem; a mai kor és a nemzet jövője más hozzáállást kíván. A kormánynak, amely időnként aknamezőn lépked, minden intézkedése a korszerű nemzetállam céljának rendelődik alá. Elhangzott a szónoki kérdés: időszerű-e egyáltalán nemzetet építeni? Tény és való: annak a jobboldalnak, amely a kötcsei találkozókon kezdetektől ott van, a nemzetállam fogalma nem elavult. S a nemzeti érdekekről elég nehéz lett volna a nemzetállam megemlítése nélkül beszélni. Ezt a közönséget nem kellett győzködni arról, hogy „egy nemzetek fölötti állam a nemzetállamnál sokkal veszélyesebb lenne”.

A teljes írás az MNO-n olvasható.

(Körmendy Zsuzsanna - Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések