ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"A kormány alkotmányos kötelessége a magyarok érdekeinek képviselete"

Sikeresnek nevezte a magyar gazdaság szanálását a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva Cséfalvay Zoltán.
Létrehozva: 2011. november 14., 12:01
nyomtat küld

A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a német konzervatív napilap hétfői számában megjelent interjújában az újság kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy Magyarország immár semmiképp nem hasonlítható össze Görögországgal, az ország helyzete lényegesen jobb. Az államtitkár a többi között utalt az államadósság mértékének a bruttó hazai termékhez viszonyított arányára, ami Magyarország esetében 73 százalék, azaz kevesebb, mint a fele ugyanezen görög adósságaránynak. Ezen kívül a magyar gazdaság növekedése ebben az évben előreláthatólag 2 százalék lesz, miközben Görögország mély recesszióban van - tette hozzá.
   
A forint gyengülését az államtitkár sajnálatosnak nevezte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyam-ingadozásokat kevésbé a hazai, mint inkább a nemzetközi fejlemények befolyásolják. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a görögországi és olaszországi bizonytalanságokra utalt. Cséfalvay Zoltán szerint  Magyarország számára fontos a stabil árfolyam. Az erős ingadozás hátrányos - jelentette ki az államtitkár, utalva arra, hogy a gyenge forint csak rövid távon segíti az exportot. A versenyképesség szempontjából hosszú távon a munkaerő-piac rugalmassága, valamint az adminisztratív korlátozások leépítése a fontos - mondta.
 
A végtörlesztéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány alkotmányos kötelessége a magyarok érdekeinek képviselete. Ez - mint kiemelte - nemcsak az államadósság, hanem a kedvezőtlen globális gazdasági helyzet következtében különösen megnövekedett magánadósságok csökkentésére is vonatkozik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a végtörlesztés csak az egyik eleme a külföldi valutában fennálló kötelezettségekből fakadó negatív következmények enyhítésének.
   
Az interjút készítő Michaela Seisernek a magánjogi szerződésekbe való beavatkozást, valamint ezzel összefüggésben a német beruházók jogbiztonságának csorbulását firtató kérdésére válaszolva Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány a törvényekkel összhangban cselekszik. Ennek megfelelően - mint utalt rá - bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetséges a magánjogi szerződésekbe történő beavatkozás. Ilyen a keretfeltételek lényeges megváltozása, továbbá az, hogy mindez  számos embert érint. A végtörlesztésre vonatkozó törvény esetében mindkettő fennáll - jelentette ki az államtitkár. Cséfalvay Zoltán határozott nemmel válaszolt arra a kérdésére, hogy Magyarországnak a legutóbbi nemzetközi gazdasági fejlemények nyomán újra szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére. Magyarország továbbra is képes magát a pénzpiacokról finanszírozni - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a különadókkal sikerült megteremteni azt a játékteret, amely biztosítja a szükséges szerkezeti reformok megvalósítását. Az interjúban az államtitkár elutasította, hogy konkrét céldátumot nevezzen meg Magyarország lehetséges euróövezeti csatlakozására vonatkozóan. "Először a feltételeket kell teljesítenünk" - hangsúlyozta ennek kapcsán Cséfalvay Zoltán.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések