ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bajnai és az ördögi csapda

A közélettől visszavonult Bajnai Gordon volt kormányfő a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány internetes honlapján figyelemre méltó elemző írással örvendeztette meg a „jó kormányzás” ideájára fogékony híveit.
Létrehozva: 2012. január 11., 09:33 | Utoljára frissítve: 2012. január 11., 09:34
nyomtat küld

A politikai ambíciókat dédelgető baloldali utcai harcosok gyomra most összeszorulhatott, hiszen míg néhány önjelölt demokratikus ellenzéki hordószónok csupán néhány lapos közhelyet szajkózva próbálja beverekedni magát a baloldali politikai formációk végelgyengülése okozta politikai űrbe, addig Bajnai kiérlelt, politikai programnak beillő esszével jelentkezett be – egyenesen az amerikai Columbiáról.

Most tekintsünk el a tönkrement libatenyésztők sérelmeitől, sőt még holmi adóparadicsomi érdekeltségektől is. Ne hozzuk kínos helyzetbe a politikai ambícióit egyelőre közíróként kiélő politikust. El kell ismerni, Bajnai jó néhány, a demokratikus jogállamot érintő megállapításával egyet lehet érteni. De hol volt Bajnai, amikor itt a jog eszközeivel fosztottak ki embereket javaikból, amikor civil tüntetőket, turistákat vertek a rendőrök indokolatlanul? Vagy amikor trükkök százaival magánosítottak el közösségi vagyonokat? A tűz közelében volt.

Bajnai „az egyéni jólét fokozatos és érzékelhető ütemű gyarapodását akarja, amelynek egyetlen hosszú távon is működő rendszere a magántulajdon szentségén alapuló, szabályozott piacgazdaság, amely biztosíthatja a gyors felzárkózást Európa gazdagabb feléhez”. Mindenki ezt akarja. Bajnai szerint „Magyarország ma minden objektív mutató szerint súlyosabb helyzetben van, mint a 2008-as válság kitörését követő első hullámban. Csak emlékeztetőül: a forint árfolyama, az államadósság, az országkockázati mutató és a forintkötvények reálhozama mind az elmúlt 20 év legrosszabb szintjén állnak, negatív rekordokat döntenek.”

Bajnai közgazdász. Vajon az általa felsorolt mutatók közül melyiket sorolná a magyar gazdaság tényleges elmúlt másfél évi teljesítményét tükröző adatok közé? És melyeket a külső nyomás, a pénzügyi válság, az európai adósságválság és az eurózóna súlyos gondjai következményeinek? Bajnai tisztában van azokkal a számokkal, ami Magyarország eddig felvett hiteleit és a már visszafizetett kamatait és a jelenlegi adósságunkat is pontosan tükrözik. Mi most nem írjuk le ezeket az adatokat, mert az felérne egy lázítással az alkotmányos rend megdöntésére.

Bajnai szerint két választás van: teljes hátraarc és az IMF-diktátumok vállalása, ami politikai öngyilkosság; vagy pedig jön az államcsőd, ami szintén politikai öngyilkosság. Reméli, hogy az előbbit választja a kormány. Súlyos tévedése, hogy az Orbán-kormány politikai öngyilkosságot követ el, ha a jelenlegi – Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai által hátrahagyott – kényszerhelyzetben megállapodik az IMF-fel. Ugyanis egészen más az, ha egy kormány az országa érdekében elmegy a falig is, ám józanul értékelve a kialakult helyzetet racionális döntést hoz. Egészen más, mint ha egy kormány a saját politikai hatalmának megőrzése végett önként és dalolva veti alá magát az IMF diktátumának, mint azt Gyurcsány tette Bajnai miniszter asszisztálása mellett 2008-ban.

Bajnainak a Columbián néhány lenyomott előadás közben talán be kellett volna ülnie egy-két szemeszterre, ahol független tudósok értekeztek a Világbank és a valutaalap valódi természetéről. És akkor talán nem írna olyanokat, hogy „az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját tekintve a valutaalap/EU páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene”. Sőt olyat sem, hogy „dilettáns, de elszánt gazdaságpolitikájával a magyar kormány mára ördögi csapdát állított – önmagának is”. Mert ha valaki, hát Bajnai pontosan tudja, ki állította a csapdát.

(Torkos Matild - Magyar Nemzet, 2012. január 11.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések